2024. április 18., csütörtök
XVII. Vajdasági Szabadegyetem

Felkelteni és megtartani a figyelmet

Tegnap délelőtt vettek búcsút a Vajdasági Szabadegyetem ifjú részvevői a Kátai-tanyától.

A szombati nap első előadása Győrffy Kinga A magával ragadó, emlékezetes beszélő titkai című előadása volt. Az előadásnak – amelyet nagy érdeklődéssel hallgatták a fiatal résztvevők – az ELTE és a Corvinus Egyetem közös kutatási projektje volt a kiindulópontja, amellyel az ifjúság figyelmi teljesítményét tudják mérni.

– A szomorú hír az, hogy a mai aktív figyelmi teljesítménye az egyetemistáknak kevesebb mint egy perc. Azt látjuk, hogy a közeljövő és a jövő legnagyobb kommunikációs, retorikai előadás-technikai kihívása a figyelemfelkeltés és annak a megtartása lesz a legnagyobb probléma – ebből kiindulva mutattam nekik olyan eszközöket, amelyek képesek arra, hogy a kommunikációs helyzetben újra és újra aktiváljuk a figyelmet – nyilatkozta az előadónő.

Ezután workshopon vettek részt a táborlakók, majd Fűzi Ákos tartott előadást, melynek Érték alapú cég volt a címe. Miután a workshop vezetők összegezték a műhelymunkán résztvevő táborlakók teljesítményét, a szervezők hivatalosan is bejelentették a tábor végét. Az estét a Night Cruisers és DJ AADM zárta.

Mint ahogyan az előadók is évről évre váltják egymást a Szabadegyetemen, úgy változik a tábor technikai részlege is. A változásokról Csikós Tibor (a Vajdasági Szabadegyetem egyik főszervezője mesélt):

– Ami más az előző évekhez képest, az, hogy idén bevezettünk egy kártyás rendszert, mely arra szolgál, hogy le tudjuk ellenőrizni a részvevőket, hogy rendszeresen jelen vannak-e az előadásokon. A kártya másrészt arra is szolgál, ha az itt táborozó fiatal elmegy a VIFÓ egy másik eseményére, ott kedvezményekben részesül. A másik ilyen újítás a Szabadegyetemi chatbot, mely üzeneteket küld a táborozónak, például arról, hogy mi lesz az ebéd, hogy nemsokára előadás lesz stb. Nagyon egyszerű és kényelmes megoldás ez mindenki számára, hiszen így könnyen tudjuk informálni az embereket a programváltozásról – mesélte Csikós Tibor.