2024. április 20., szombat

Senkinek sincs kedve dönteni

A Belgrádi Egyetem etikai testülete visszairányította Mali disszertációjának ügyét az illetékes karhoz

A Belgrádi Egyetem Szakmai Etikai Bizottsága ma úgy határozott, újravizsgáltatja Siniša Mali pénzügyminiszter, korábbi belgrádi polgármester doktori disszertációját a Szervezettudományi Karral (FON). A testület döntésének indoklásában az áll, hogy az említett kar szakbizottságának állásfoglalása nem teljes és ellentmondásokat is tartalmaz, ami nem teszi lehetővé a Szakmai Etikai Bizottság számára azt, hogy végleges döntést hozzon a plágiumról szóló vádak esetében. A karnak most hatvan napon belül felül kell vizsgálnia a disszertáció kapcsán korábban meghozott elfogadó döntését.

Siniša Mali 2013-ban védte meg doktori disszertációját, és a Belgrádi Egyetem Szervezettudományi Karának (FON) etikai bizottsága megállapította, hogy a 235 oldalas munka nem plágium. A Rektori Kollégium és az Egyetemi Szenátus azonban később a kételyekkel kapcsolatban közölte, az etikai bizottság nem kompetens ebben a kérdésben, így olyan új bizottság felállítását kérte, amelyben hazai és külföldi egyetemi professzorok is helyet kapnak, hogy megállapítsák, plágiumról van-e szó. Ez a bizottság is megállapította a munka hitelességét, de Raša Karapandža pénzügyi professzornak, Dušan Teodorović akadémikusnak, Vesna Rakić Vodinelić jogprofesszornak és Srbijanka Turajlić nyugalmazott egyetemi tanárnak etikai és morális kételyei akadtak a véleményezés kapcsán. Az ügy végül a Szakmai Etikai Bizottság elé került, mely most visszadobta azt az illetékes kar asztalára.

Mali doktori disszertációjának felülvizsgálatát azután kezdték el, hogy a Peščanik (Homokóra) internetes portálon Raša Karapandža, az EBS Business School professzora Velike tajne Malog majstora (Kis mester nagy titkai – avagy hogyan lopott doktorátust Siniša Mali) című elemzésében azt állította, Mali disszertációja plágium.