2024. április 20., szombat

A metrótól a légvédelmi rendszerekig

Emmanuel Macron a koszovói kérdés megoldásában való részvétel mellett kötelezte el magát

Számos államközi megállapodást írtak alá a francia és a szerb állam képviselői Emmanuel Macron francia elnök látogatásának alkalmából Belgrádban. Ezek legtöbbje a hadászathoz, a megújuló energiaforrásokhoz, továbbá a gazdasághoz, a kultúrához és az oktatáshoz kapcsolódik. Aláírták a belgrádi metró kivitelezéséről szóló szándéknyilatkozatot. Macron és Aleksandar Vučić szerb államfő a két nemzet barátságának jegyében állított emlékhelyeket is felkereste.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

Miután megérkezett a Nikola Tesla repülőtérre, Emmanuel Macron ugyanott leleplezte az emléktáblát, amely a repülőtér a Vinci Airports francia vállalat által kivitelezett korszerűsítésére hivatott emlékeztetni. Ezt követően a szerb elnöki palotában díszlövéssel fogadták a francia elnököt, aki a későbbiekben több mint egy órán át tárgyalt szerbiai kollégájával. Szinte soha egyetlen külföldi állam vezetőjével nem tárgyalt ennyire hosszasan és őszintén, jegyezte meg a közös sajtótájékoztatón Aleksandar Vučić, mondván, a négyszemközti beszélgetés alkalmával kifejtette Szerbia uniós csatlakozásával, valamint a koszovói kérdéssel kapcsolatos meglátásait, továbbá meghallgatta Macron ehhez fűződő véleményét. Vučić örömének adott hangot az aláírt megállapodások okán, mondván, ezek közül kettő mentén Belgrádban és Újvidéken is új munkahelyek nyílnak. Franciaország jelenleg 12 ezer embert alkalmaz Szerbiában, mondta Vučić, hozzátéve: az uniós integráció témájában egyetértettek, hogy a gazdaság területén Szerbia elismerésre méltó eredményeket ért el, ugyanakkor a joguralom területén további igyekezetre van szükség.

BELSŐ REFORM, MAJD BŐVÍTÉS

Emmanuel Macron örömének adott hangot, hogy Belgrádban lehet, már csak azért is, mert 2001 óta Franciaország egyik elnöke sem járt Szerbiában, majd a két ország közös múltját és szövetségét méltatta, majd emlékeztetett arra, hogy Franciaország és Szerbia 180 évvel ezelőtt vették fel a diplomáciai kapcsolatokat.

A Belgrád-palota előtt Macront üdvözölték a kormány tagjai is (Fotó: Beta)

A Belgrád-palota előtt Macront üdvözölték a kormány tagjai is (Fotó: Beta)

Macron hiszi, hogy a két állam képviselői által aláírt megállapodások megteremtik a bilaterális kapcsolatok további elmélyülésének alapfeltételeit. A belgrádi repülőtér koncessziójának köszönhetően Franciaország már tavaly az egyik legnagyobb külföldi beruházóvá lépett elő Szerbiában, húzta alá Macron, mondván, a kíséretében érkezett francia küldöttség azt hivatott alátámasztani, hogy Franciaország érdekelt az együttműködésben. Együttesen szeretnék építeni az európai jövőt, emelte ki, majd a biztonság területére tért ki, abbéli véleményének adva hangot, hogy Szerbia fontos szerepet tölt be a terrorizmus-ellenes küzdelemben.

– Szerbia egy nagy európai nemzet, amelynek szuverenitását maradéktalanul tiszteletben tartjuk. Szerbia mindig felelősségteljesen lépett fel, ez az európai uniós csatlakozás tekintetében is megmutatkozik, hiszen Szerbia képviselői nem egyszer rámutattak, hogy a csatlakozás lényege az ország átalakítása. Az EU jelenleg nem működik jól, ezért mielőbb meg kell hozni azokat a döntéseket, amelyek lehetővé teszik, hogy az EU szuverén hatalomként lépjen fel Kínával és az USA-val szemben. Mindig segíteni fogom Szerbiát az EU-hoz való közeledésben és a reformok végrehajtásában. Ezzel egy időben az EU-nak is meg kell ejtenie a belső reformokat, hogy készen álljon Szerbia fogadására. Koszovó kapcsán fontos elmondani, hogy a pristinai és a belgrádi vezetők, valamint Angela Merkel német kancellár részvételével találkozót tervezek szervezni, amelyen a jövőbeni megoldást kellene körvonalazni. Franciaország és Németország abban érdekelt, hogy a koszovói kérdés mielőbb megoldódjék, azaz a párbeszéd haladéktalanul folytatódjék, méghozzá azért, mert hiszek a balkáni térség gyümölcsöző jövőjében, hiszek Európában és mert határtalanul tisztelem Szerbiát – fogalmazott Macron.

MEGÁLLAPODÁSOK SZÁMOS TERÜLETEN

Az államfők jelenlétében a két ország felhatalmazott képviselői számos államközi megállapodást írtak alá. A hadászat területén a felek elláttak kézjegyükkel három, a radarrendszerekre és a különböző elektronikus rendszerekre, valamint az ezeknek Szerbiában történő gyártására vonatkozó egyetértési megállapodást, valamint a Mistral rövid hatótávolságú légvédelmi rakéta beszerzéséről szóló megállapodást. Szerbia két légvédelmi rendszert és 50 rakétát vásárol.

Együttműködési megállapodást írtak alá az oktatási minisztérium és Franciaország belgrádi nagykövetsége, valamint a Francia Intézet képviselői az oktatási rendszerben jellemző diszkrimináció felszámolásáról, valamint a francia nyelv oktatásáról. A képregények területén is együttműködési megállapodást írtak alá.

Az N1 Televízió hírösszeállítása szerint a továbbiakban aláírták a belgrádi metró projektumának megvalósításáról szóló szándéknyilatkozatot. Emellett több, a környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás területéhez kapcsolódó megállapodást írtak alá: a vinčai hulladéktároló és a francia SUEZ, továbbá a Beo clean energy (Beo čista energija) és a belgrádi hőerőművek, a Belgrádi Vízművek és Csatornázási Közvállalat és a Veolia, valamint az RTE és a Szerbiai Villanyhálózat (Elektromreža Srbije – EMS) között.

Zorana Mihajlović is aláírta a belgrádi metróépítést célzó szándéknyilatkozatot (Fotó: Beta)

Zorana Mihajlović is aláírta a belgrádi metróépítést célzó szándéknyilatkozatot (Fotó: Beta)

2020 VÉGÉTŐL ÉPÜLHET A METRÓ

Siniša Mali pénzügyminiszter, Zorana Mihajlović közlekedési, építésügyi és infrastrukturális miniszter, valamint Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere a francia Alstom és Egis gazdasági társaságok képviselőivel tárgyaltak a belgrádi metró kiépítéséről. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint az egyeztetésen arra a megállapításra jutottak, hogy amennyiben sikerül gyorsabbá tenni a folyamatot, 2020 végén elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. A Pénzügyminisztérium közleményében mindehhez azt is hozzáteszik, hogy mindennek ellenére a kínai Power China gazdasági társasággal is folytatódnak a tárgyalások. Utóbbi vállalattal Szerbia korábban együttműködési megállapodást írt alá a belgrádi metró projektumának kivitelezéséről.

ÉLÉNKÜLNEK A GAZDASÁGI KAPCSOLATOK

A Szerbiai Gazdasági Kamara kimutatása szerint a két ország közötti árucsere-forgalom az év első öt hónapjában 498,9 millió eurót tett ki, ami 13,7 százalékkal több, mint a múlt év ugyanazon időszakában. Az említett időszakban Franciaország 194,2 millió euró értékben importált Szerbiából termékeket, míg 304,7 millió euró értékben exportált Szerbiába. 2018-ban a francia–szerb árucsere-forgalom 1,1 milliárd eurót tett ki, ez pedig 7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Nyitókép: Fotó: Beta