2024. április 19., péntek

Európai vezetők részvételével tartották meg a katonai díszszemlét a francia nemzeti ünnep alkalmából

Európai vezetők részvételével tartották meg a katonai díszszemlét Párizsban ma a francia nemzeti ünnepen, a Bastille 1789-es ostromának tiszteletére.

A katonai parádé az európai katonai együttműködés jegyében zajlott. Az európai katonai kezdeményezés Emmanuel Macron francia elnöktől indult, célja a rendkívüli hadi helyzetek, humanitárius válságok kezelése. Tíz ország, közte Franciaország és Németország is részt vett benne, katonáik ma ott voltak a francia főváros sugárútján, a Champs-Élysées-n.

A résztvevők között menetelt a francia-német dandár 500 katonája, de még az Európai Unió kiképzési küldetéséből Maliból visszatért spanyol kontingens is. Több mint négyezer katona, 196 páncélozott jármű és 237 lovas katona vonult el a nagyszámú nézősereg előtt. Az égen pedig 69 repülőgép és 39 helikopter zúgott el a francia főváros légterében.

Az ünnepen Emmanuel Macron francia elnökhöz csatlakozott Belgium, Észtország, Finnország, Hollandia, Portugália államfője, Angela Merkel német kormányfő. Theresa May brit miniszterelnököt kormánya kabinetirodájának vezetője, David Lidington képviselte. Jelen volt Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője is.

Az ünnepélyes hangulatot csupán az törte meg, hogy amikor Macron a katonai parádé előtt gépkocsiján elhajtatott a Champs-Élysées-n útján hangos hurrogás követte az úttest mentén álló 20-30 sárgamellényes részéről. Egyesek mozgalmuk jelképeként sárga léggömböket eresztettek a levegőbe - számolt be a France 2 közszolgálati televízió kommentátora.

Később a párizsi rendőrség 152 sárgamellényest vett őrizetbe rendzavarás miatt - közölte a francia főváros rendőr-főkapitánysága.
Az engedély nélküli tüntetéseket a Champs-Élysées-n tartották a hónapok óta sárga láthatósági mellényben jobb életmódot követelve tüntetők, egyesek üvegekkel és kövekkel dobálták a rendvédelmi szervek munkatársait. A rendőrök könnygázt vetettek be.

Az őrizetbe vettek között van a sárgamellényes mozgalom három vezetője, Maxime Nicolle, Jérome Rodrigues és Éric Drouet is.

"Az ünnepi díszszemlét Párizsban megzavarni igyekvők szégyellhetik magukat. Július tizennegyedike a nemzet egységének napja, és ezt tiszteletben kell tartani" - jelentette ki a történtekkel kapcsolatban Cristophe Castaner francia belügyminiszter.