A Magyarkanizsáról kivezető úton járunk Adorján felé, ahol nyoma sincs az elcsendesedett falusias környezetnek, sokkal inkább a száguldozó autók robaja az, ami megzavarja és felgyorsulttá teszi ezt a tájat. Van azonban valami a néhány elhagyatott tanya között, ami megállásra készteti az ott elhaladót, mert nem lehet nem észrevenni a lilába borult területet, amikor ilyenkor, júliusban mutatja meg igazi pompáját.
A levendula magyarkanizsai királynéja (Gergely Árpád felvétele)
A munka szép oldala (Gergely Árpád felvétele)
Lányok, asszonyok kötik csokorba a levendulát (Gergely Árpád felvétele)
Tombol a virágzás (Gergely Árpád felvétele)
Egy kosárra való illat (Gergely Árpád felvétele)
A betakarításhoz többen kellenek, köztük egy sövényvágó is (Gergely Árpád felvétele)
Lilába borult, nem mindennapi látvány (Gergely Árpád felvétele)
Betakarítás után (Gergely Árpád felvétele)
Ha lehet hinni a szemnek, az a csoda, amiért több száz kilométert is utaznunk kellene, elérhető közelségbe kerül. Ilyenkor parancsol megálljt testnek, léleknek és elmének is a látvány, némi mélázásra sarkallva, hogy valóban mindenünk meglehet ezen a tájon is, akár levendulaültetvényről is legyen szó. Így gondolkodott a magyarkanizsai Nagy Elvira is, aki öt éve kezdett levendulatermesztésbe.
– Mindig is az álmaim közé tartozott, hogy legyen a várostól távolabb egy tanyám, bár azt még akkor nem terveztem, hogy ez majd azt is hozza magával, hogy levendulát fogok termeszteni. Magyarkanizsa és Adorján között félúton teljesült a vágyam, fél hektárnyi területtel megfejelve, ami a tanyához tartozik – meséli Elvira, miközben úgy ülünk a ház kapuja előtt, hogy csavarodik az orrunk alá a levendulaillat, amit még egy óra alatt se szokott meg az orr, mert folyamatosan bekúszik a lengedező széllel a szántóföldről, a padlásról, ahol szárad és az udvarból, ahol éppen csokrokba rendezik
Közben megnyugvás is telepszik a kapu elé, ahol beszélgetünk. Nyilván ez is a növény jótékony hatásának tudható be. Egyrészt. Másrészt annak is, hogy az álmai megvalósulásához közelítő nő úgy beszél a hobbitevékenységéről, hogy szinte meg is szűnik az autómoraj, csak az illatok maradnak, amivel együtt az ő szavai is utat törnek finoman, elültetve a gondolatot, hogy ha valamit örömmel teszünk, az örömöt is okoz, még ha az oda vezető út nem a könnyűségéről ismerszik is meg. Amiért megdolgozik, annak a gyümölcsét, pontosabban levenduláját aratja le.
– Csak az álom volt meg, hogy tanyám legyen, a földterület már ráadás volt, de ha már volt, nem hagyhattam parlagon. A lankás rész és a talaj összetétele megfelelő a fűszernövények számára, amit termeszteni akartam, de a fűszer- és aromanövény, a levendula lett a befutó, mely ötlet az idő haladtával alakult ki bennem.
A kezdetek nem voltak egyszerűek, hiszen környékünkön nem őshonos növényről van szó, nem is foglalkoznak vele sokan, mégis Elvira addig kutatott, keresgélt, olvasott, hogy minden létező információval a fejében és elszántsággal a lelkében öt éve belevágott.
– A palántákat Nagyradanovácról szereztem be egy virágtermelőtől, aki nagyon sokat segített tapasztalataival. Április végén ültettük és a két lehetséges módszerből, hogy bokrok vagy sorok legyenek, mi az utóbbit választottuk. A sorok között két méter távolság van és ötven centi a bokrok között. Rögtön az első lépésnél nehézségbe ütköztem, mert már a megfelelő palántálógép megtalálása se volt egyszerű. A paprikapalántálók, akik ilyen géppel rendelkeztek, igyekeztek meggyőzni, hogy ez a távolság sok lesz a sorok között, aztán menet közben az is kiderült, nem is elég a palánta, mert néhol azért sűrűn raktuk. Tehát voltak homályos pontok útközben, de ahogy, úgy, földbe került a levendula, amit locsoltunk, de az sem ment egyszerűen. Egész nagy összefogásra volt szükség, még a szomszédos tanya tulajdonosát is be kellett vonni, aki tartállyal jött és segített, mert mi ezt a tanyát akkor még nem szereltük fel kellőképpen. A Jóisten is velünk volt, mert azon az estén esett az eső. Ha visszagondolok az elmúlt évekre, elmondhatom, hogy nem túl igényes ez a növény, nem igényli a túlzott dédelgetést.
Felénk azért nem mindennapi látványt nyújt kinn a földön, de egyre népszerűbb és egyre többen is használják előszeretettel, leginkább az illata miatt.
– A levendula egy mediterrán növény, szikes, kavicsos talajban is megél. Nálunk a fű meg a paré az ellensége, amivel a harcot kizárólag kapával vesszük fel, semmi gyomirtót nem használunk. Így is lesz a mi levendulánk Pannon levendula. Az X Intermedia Grosso nemesített fajta ez, amit valamikor az ötvenes években nemesítettek ki, és leginkább a kozmetikaiparban használatos, mivel sokkal illatosabb, aromásabb olajat lehet belőle párolni, mint az angol és a francia eredeti levendulából, melynek rövidebbek a szárai, kisebbek a kalászok, a virágok, ez pedig ahogy a neve is mondja: nagyra nő, a két bokor között.
A szedés kellős közepén tartottak június legvégén, ami azért azt a kérdést is felveti, hogy mennyit lehet „learatni” az egy holdnyi területről.
– Tudomásom szerint a növény élettartama tíz év, ami azt jelenti, hogy az ötödik évig fejlődik, ez a csúcspontja, ahol mi most jelenleg tartunk, majd ezután kicsit alábbhagy, lecseng. Idén nagyon nagy termés van, amiből elsősorban csokrokat kötünk. Lepárláshoz még kicsik vagyunk, ahhoz kevés ez a terület.
Egy évben egyszer tudják betakarítani a termést, amiből Elvira és segítői csokrokat kötnek és szárítva használják fel. Egyetemista és középiskolás lányok, asszonyok kötik a csokrokat a levendulaillatban ülve.
– Reggel érkezik az első fecske a sövényvágóval, a lányok pedig fél órával később. Behordjuk az udvarra és csokrokba kötjük, innen kerül a padlásra száradni. A szedés eltart tíztől tizenhárom napig. Ha közbejön egy eső, az megállít bennünket, mert kizárólag napos időben ajánlott betakarítani. Most már az évek során rájöttem, hogy június 15-e után kezdődhet a betakarítás, egyedül a tavalyi évben kezdtük hamarabb.
Elvirának marketingesként nem ez a főállása, viszont ahogy mesélte, mivel szőtteseket is készít, azokkal vásározott, amihez „hozzácsapta” a levendulát is.
– Kis zsákokat is varrtam, amibe a morzsolt levendula került, ezzel indult be az értékesítése, viszont míg az első évben egy csokornyit szedtünk csak le, most már annyi van, hogy a virágpiacra is jut belőle. Azt tapasztalom, hogy egyre jobban szeretik és keresik is a levendulát, de még mindig nem ismerik sokan, így mindig elmondom a vásárlóknak, hogy miért jó. Maga az illat harmonizál, amivel én már el is teltem – magyarázza Elvira – de imádom. Vannak visszajáró, elégedett emberek, akik elmesélik, hogy nem is hitték volna, hogy ilyen jó hatással lesz rájuk a szobában elhelyezett csokor vagy a kis zacskóba varrt növény, amit van, aki magánál hord, van, aki a párnája alá tesz, hogy oldja a stresszt, segítse a nyugodt alvást, erre is jó a levendula. Egy barátnőm természetes kozmetikumaihoz használja fel előszeretettel, el sem hinnénk, milyen sokrétű – mondja.
Elvira bár még soha nem volt sem Provence-ban, sem Tihanyban, de a gyerekei küldik, hogy nézzen szét, ő maga nem érzi ennek szükségét. Miért is érezné, hisz megvan a sajátja! A saját Provence-a és a saját Tihanya, amit következő tervei szerint akár látogatni is lehet majd!
