2024. március 29., péntek

Smink és flitter

EXIT-metaforák

„Hallottam én, hogyan festitek magatokat. Isten adott nektek egy arcot, erre ti csináltok magatoknak egy másikat.”

(Hamlet. Nádasdy Ádám fordítása)

Amikor az idei EXIT metaforái között kotorászok, a legkézenfekvőbbnek a smink tűnik. De nem ám a szolíd árnyalat a szemhéjon és az enyhe pír az orcán, hanem a rendes, flitteres: a kék, a zöld, a narancs! És nem csak azért, mert az EXIT Tribe egyik központi terén éjjel-nappal frizúr- és kenceművészek álltak rendelkezésre és a fél fesztivál csillámporba öltözött. Ez a buli része, és jól van így. A smink akkor emelkedik metaforává, amikor a rendezvény egészét szemléljük, a csillogó körvonalakat, az üzenetvivő külcsint, a látszólagos (és ezzel már le is buktattam, miről fog szólni ez az írás) politikai-társadalmi üzenetet.

Az EXIT indulása (az a bizonyos sokszor emlegetett nulladik, amely még Milošević-ellenes megmozdulásként manifesztálódott) predesztinálja a politikai tartalmak közvetítésére, sőt, a korai rajongók és a nosztalgiázók szemében kötelessége is egy új ideológiai légáramlatot beengedni Szerbiába. Csakhogy az EXIT (csakúgy, mint maga Szerbia) azóta sokat változott: már senki se merné letagadni, hogy turisztikai, szórakoztatóipari, és elsősorban üzleti válallkozás. Nem tagadják a kukoricaárus nénik, akik szép lassan kiszorultak az erődbe vezető macskakövekről, nem tagadják az egyre nagyobb profittal dolgozó Heineken-standok a fesztiválon kívül, nem tagadják a szállásadók – egyszóval az egész város elfogadta. És miért is ne fogadta volna el? A világ ifjainak egy része boldogan fogja emlegetni Újvidék nevét, a helyiek a mindenféle korai és kései kedvezménnyel, viszonylag elfogadható áron juthatnak be, a központban napokig dugig van külföldivel minden kávézó és kocsma.

Az EXIT azonban erőnek erejével meg akar felelni annak az elrendelésnek is, amit önmagára rótt húsz évvel ezelőtt. Akkor az ellenségnek arca volt, neve, címe, telefonszáma. Mára valami globális, nehezen megfogható eszme maradt csak, amit e fesztivál a zászlajára tűz, üzenetét a trendeknek megfelelően nemzetközivé gyúrja, nyilván hogy a kanadaitól a hollandusig mindenki el tudja fogyasztani. Ez sem lenne baj: ez is a világfesztiválok tulajdonsága.

Az eszmék és üzenetek helyszíne az EXIT-en hagyományosan az első éjjel: ezek köré épül a megnyitó, ezt sugallja a plakát, a műsorba beékelődő akciók. Idén azonban rosszul lovagolták meg a menő témát. A tavalyi szabadság jelszó, csakúgy, mint a tavalyelőtti szerelem/szeretet ugyanis elég absztrakt fogalmak ahhoz, hogy az ember ne csak a külsődleges jelekben lássa meg a lényegüket. „Szeressétek egymást!” – kiáltják a Nagyszínpadról, és az emberek (ilyen vagy olyan okból kifolyólag) ontja magából a jóérzést. „Legyetek szabadok!” – és ime, az emberek valahol koponyájuk mélyén átélik Sartre, Verdi vagy Petőfi eszményét.

És akkor 2019-ben az EXIT azt üzeni: „Álljatok ki a Földért, ti még megmenthetitek a környezetszennyezéstől és a klímaváltozástól!”

Gyönyörű üzenet, és persze divatos a globális felmelegedést végre elismerő évben, és nincs is okunk kételkedni az üzenet komolyságában, hiszen érezzük az UV-t a bőrön, látjuk a fotókat az izzadó jegesmacikról, dühösek vagyunk Trump értetlenségére. Csakhogy (ellentétben a szabadság vagy a szeretet mítoszával) nincs az a kémiai szubsztancia, amely révületünkben elhiteti velünk, hogy a puszta szlogentől, és egy giccses-pocsékra sikeredett megnyitó ceremóniától bármi is megváltozik. Más ugyanis nem biztosít az EXIT-szervezők tettrekészségéről.

Tájkép hazafelé: papír, műanyag, kajamaradék és tampon, minden egy helyen, minden kicsordul a zacskókból, elönti a világot. Az előzetes propaganda, miszerint a plasztiknak külön szemeteseket biztosítanak, és azt a takarításkor újrahasznosításra szállítják, üres duma. A szemeteszacskók (már amikor a helyükön voltak) az előző évekhez hasonlóan mindenféle szeméttől dagadtak, akárcsak az üresen maradt tér a Nagyszínpad előtt. Igen nehéz elképzelni, amint másnap reggel a Városi Szemétszállító Vállalat lelkes munkásai nekiállnak válogatni, hiszen rekordidő alatt kellett ismét használható állapotba hozni az erődöt. Sehol egy hulladékgyűjtő, sehol egy lehetőség – még a harcedzett környezetvédő sem tehet semmit, hiszen ha nincs hová dobni, akkor nincs hová dobni. És ebben az EXIT félelmetesen hasonlóvá válik Újvidékhez, ahol a szűk értelemben vett központból kilépve nagyítóval sem találunk még kukát, nemhogy szelektív kukát.

Szóval: csak smink az egész, flitter és csillámpor-hintés.

Múlt héten már megírtam: az EXIT-nek idén sikerült összehoznia minden idők egyik legcikibb drogellenes reklámhadjáratát, amely pár nappal a fesztivál kezdete előtt lepte el a közösségi hálókat. Sárgává koszolódott alsónemű, barnává rongyolt cipő és egyéb mocsokságok fotói szólítottak fel drogtisztaságra. (Drogtisztaság: pont olyan kétértelmű szó, mint az egész akció.) Az ellenhatás valószínűleg meggyőzte a szervezést a teljes fiaskóról, mert két nappal később már enyhített az ikonográfián, a sebtében összedobott rajzfilmalakok szeméremtestén és nyelvén csusszant a lekicsinyített tornacsuka. Ezt vetítették a Nagyszínpadnál.

A kampány először is csak látszólag drogellenes. Ahogy egy barátom fogalmazott frappánsan: „Ezek nem azt mondják, hogy ne drogozz, hanem hogy vigyázz, honnan veszed. Ha ez a finom csúsztatás szándékos, akkor a kampány remekmű.”

Aztán itt van az elhunyt görög esete. Ne értsük félre egymást, nem gondolom, hogy a szervezők bármiben is ludasok volnának: az elsősegély időben kiért, az újjáélesztés nem sikerült, a férfi krónikus beteg volt, plusz állítólag vagy ötféle drogot pumpált magába. A helyzet nem azonos a pár évvel ezelőtti macedón lányéval, akire gondatlanságból faág esett. Ugyanakkor igen álságos, ahogy az EXIT a hivatalos híradás és az illő részvétnyilvánítás után közleményében három eröltetett sort szentel annak, hogy biztosítsa a derék polgárságot: elejétől kezdve a narkotikumok elleni küzdelem vezeti szervezőinek kicsiny kacsóit.

Ha ez nem volna elég, az utolsó éjszaka hajnalhármas előadójának késése okán (amit egyébként mindenki megértett, hiszen a tomboló vihar egész stage-eket lehetetlenített el, így mindenki felkészült némi csúszásra) a műsorvezető is kommemorációt tartott több tízezer ember előtt. E kisakcióban ismét benne volt a drogellenes szólam, és ismét biztosították a közönséget, hogy az EXIT ellene megy a drogoknak. Ezekben az egymondatos konfettiesőkben az a legbosszantóbb, hogy tökéletesen fölöslegesek. Úgy védekezel, hogy vád se volt. Úgy hazudsz, hogy nem is kérdeztek. (Más a helyzet Nebojša Stefanović belügyminiszterrel: őt kérdezték, és el is mondta a napokban, hogy tökéletesen drogmentes EXIT-en dolgozik.)

Amikor a Nagyszínpad fényeiben ragyogva a műsorvezető elmondta, hogy az EXIT mindig tisztaságra törekedett, körülöttem épp több ezer MDMA-tól és ecstasytól csillogó szemű néző ujjongott kemikáliáktól szédülten a szólamon.

És talán még ezzel sincs semmi baj. A flitterrel van. A csillámpor-hintéssel van. A sminkkel van baj, amit senki se kért.

Közben pedig oda is fordíthatnánk a fejünket, ahol igazság van az EXIT-en. Mert idén valóban éreztük, hogy bejött a külföld, és nyüzsgött a magyar (igen, rengeteg magyar!), a bosnyák, a portugál, az ír, a holland. Valóban voltak jó zenék: remekül tolta a The Cure, csodásan utaztatott a Greta Van Fleet, erősen szólt Tarja, sírásig simogatott a Lost Frequencies, ahogy a Melody-t játszotta, édes csók csattogott a Chainsmokersen, jól dübörgött Mahmut Orhan, és voltak újonnan felfedezett csodák, mert volt Raiven és Mattn és DJ BKD, remekül nyomult a Latino és az AS FM, szépek voltak a fények, és még szebb a tűzijáték, volt füst és láng, napfelkelte a Dance Arena völgyében, volt tömeg és tánc, élet és zubogás, volt ének az esőben, és volt végtelen jókedv. És volt szerelem. És volt szabadság. Mert ezek, bármilyen tág és absztrakt fogalmak is, nemcsak csillám és nem csak flitter, és mégcsak nem is metafora.

Ez az EXIT fesztivál smink nélkül.