2024. március 28., csütörtök

Volt egyszer egy Újvidék 200.

Városrendezési tervek – egy régi újságcikk nyomán

A két világháború között Újvidéken, Dušan Čamprag szerkesztésében, az impériumváltást követő időszakban több évtizeden keresztül több, kimondottan helyi és regionális jellegű sajtóterméket lehetett megvásárolni.

Ezek közé tartozott az először Savremeni Novi Sad, majd csak Novi Sad című hetilap is, amelynek Velislav Veca Spasić volt a tulajdonosa, de Dušan Čamprag nyomdatulajdonos és Miodrag Jovanović szerkesztették. Ez az első „tabloidszerű” sajtóorgánum, egészen 1941-ig, lévén hogy igen élénken és kritikusan figyelte a városi történéseket, és pozitív, vagy negatív véleményét ki is nyilvánította.

Így a hetilap 1937. augusztus 15-ei számában a városrendezési tervekkel is foglalkozott. Ebben, A jövő Újvidékje című írásban, a vezércikk szerzője kivételesen elégedetten nyugtázta, hogy „végre megoldódott városunk regulációs problémája és fejlődése, új, modern urbanizációs elvek mentén fog fejlődni”. Még akkor is, ha az elmúlt évtizedekben „amerikai, szinte hihetetlen gyorsasággal lépett a haladás útjára”. Az egykoron csendes, patriarchális, vajdasági város, amely a „jól rendezett falu” jellegével, rövid időn belül „modern, európai” kinézést kapott, „fejlett iparú és kereskedelmi központtá előlépésének köszönhetően.” Idővel a többemeletes, többlakásos, világos és kényelmes épületek kiszorították a földszintes épületeket, amelyek, „képtelenek voltak az új és nagyszámú” városlakók befogadására. Ezért, nemcsak új többemeletes épületek születtek, hanem új városrészek is a város peremterületein. „Eltűntek a Hídfősánc, a rétek. Nincsenek a tavak. A mocsarak és szántók helyén új városrészek keletkeztek. Kinőtte elsődleges területét, egyre csak növekszik. Kiépült a Kis- és a Nagy-Limán, ennek ellenére is azonban mind kevesebb az építkezésre alkalmas telek...” A kalapácsok és csákány csapásai alatt, olyan épületek eltűnésére utal a szerző, amelyek a központ területén, a város szívében lévő utcákban kerültek bontásra. Ezért a város vezetése arra kényszerült, hogy „útját állja” az ide-oda kapkodós várostervezésnek”, hogy tartós megoldások szülessenek. Ezért pályázatot hirdetett meg, amellyel ezt az ideiglenességet szerette volna megszüntetni. Az újságcikk arról is tudósított, hogy a pályaművek közül „egyik nem érdemelte ki” az első díjat, a második díjat pedig egy Maksimović vezetéknevű, belgrádi építész által benyújtott tervezetért ítélték oda. Annak az építésznek, aki „éppen úgy tervezte meg a város fejlődésének irányát, ahova kell, a legreálisabb irányba”. Maksimović szerint először is a város gazdasági problémáját kellett megoldani, és annak új fejlődési irányát kellett meghatározni. Ennek a fejlődésnek a szolgálatába kellett állítani a város urbanisztikai átrendezését is, még annak árán is, ha a régi, már kiépített, de nem funkcionális városrészeket le is kellett bontani. Ennek a „helyes” városrendezési tervnek mindent alá kellett vetni. Így a közlekedés fejlesztésének is a gazdasági fejlődés függvényében kellett alakulnia. A város iparnegyedét ezért a dunai kikötő köré tervezte meg. Új munkásnegyed kiépítését is előlátta, új parkok, terek és községi lakónegyedek kiépítését is. A város terjeszkedésének egyedüli irányát pedig az „egészségtelen” síkságból a Duna túloldalára, a Fruška gora lejtőire tervezte. Ezekben az új városrészekben, a szerényebb anyagi helyzetű lakosok számára is elérhetővé szerette volna tenni. Lévén, hogy a Trandzsament községi tulajdonban volt, ezért véleménye szerint az lett volna a legalkalmasabb egy új városrész felépítésére. Ezt az építkezési felületet tervei szerint a községnek kellett volna kiépítenie és semmi esetre sem kellett volna azt a „magánvállalkozók számára átengedni”, de legkevésbé azt, hogy ott magánvillákat építsenek. Hogy ez a rész könnyebben elérhető legyen Újvidék és Kamenica között egy új híd felépítést tartotta célszerűnek. A fenti célok megvalósításával egyidejűleg Pétervárad és Kamenica városrendezése is napirendre került volna. Az újság azon véleményét is kinyilvánította, hogy ezt a tervet minden változtatás és késlekedés nélkül meg kell valósítani, mert minden, ami ennek megvalósulását megakadályozta volna, „felmérhetetlen kárt idézett volna elő a város urbanisztikai fejlődésében”. Amit pedig külön fontosnak tartottak a szerkesztők, az az volt, hogy megakadályozzák, hogy a „ ma-így, holnap-úgy, elve uralkodjon el Újvidéken. „Senkinek, sincs megadatva, az a jog, hogy a saját érdekeit, vagy saját önkényének alárendelje városunk fejlődésének irányát”, írta a Novi Sad 1937 augusztusában. A Novi Sad párton és politikán kívüli hetilapnak tartotta magát. Talán ezért hatott ez az írás napjainkban is a frissesség erejével.