2024. április 16., kedd
XVII. Vajdasági Szabadegyetem

Az ifjú nemzedékek és a jövő kihívásai

A Vajdasági Szabadegyetem táborlakói a csütörtöki nap folyamán három előadást hallgattak végig. A reggeli órákban Nemes Orsolya generációkutató Ezek a mai fiatalok című előadásán vettek részt.

– Azt kutatom, hogy különböző nemzedékek hogyan alakulnak ki, meg mi áll a kérdés mögött – kell e egyáltalán generációkba gondolkodni? Arról beszéltem, hogy mennyire komplex ez a generációs kérdés, mi minden van mögötte, illetve a jövőben mi várható, s erre érdemes felkészülnünk! Úgy gondolom (a jövőre nézve) nagyon bizonytalan környezetben kell majd a döntéseket meghoznunk és újra és újra fel kell majd találni magunkat, magukat – ez óriási kihívás – nyilatkozta Nemes Orsolya. Idén májusban jelent meg az első könyve Generációs mítoszok címmel. Ebben teljesen új perspektívából közelítette meg a generációkat, sokkal komplexebb módszerrel mutatta be azt, hogy hogyan kéne egyáltalán kategorizálni a nemzedékeket.

– Személy szerint amellett érvelek, hogy a múlt helyett inkább a jövő alapján kéne meghatározni azt, hogy kinek milyenek lesznek a lehetőségei – fejtette ki Nemes Orsolya.

Szintén izgalmas témát taglalt dr. Séllei Beatrix pszichológus, gyógypedagógus és tréner Érzelmi analfabéták az Y és a Z generáció tagjai!? című előadásában.

– Gyakran felmerül, hogy vajon érzelmi analfabéta e az Y generáció. Ez egy nagyon gyakori tévhit ezzel a generációval kapcsolatban, amelynek vannak alapjai, de általában véve azt mondanám, hogy inkább tévedésnek tekinthető. Hiszen, ha megtanulják a fiatalok kezelni az érzéseiket – előadásom során ehhez mutattam be az érzelmi intelligencia fejlődésének a lépéseit –, akkor nagyon könnyen úrrá lehetnének azokon a nehéz helyzeteken amire nem láttak korábban mintát – mondta az előadónő.

Tegnap délután a táborozók Orvos-Tóth Noémi Sorsunkban élő múlt című előadását hallgatták végig, majd workshopon és csapatjátékokon is részt vettek. A napot DJ Ilektro tette felejthetetlenné, valamint a stop light party.

Érdemes néhány mondat erejéig visszatérni a szerda esti kvíz és salsa estre, amelyről Tomasich Zsókával beszélgettem, aki Zentáról érkezett a táborba:

– A kvízest nagyon tetszett. Nyolc csoport játszott. Az első blokk tizenkét kérdésből állt: voltak sporttal, irodalommal, biológiával stb. kapcsolatos kérdések; a második része activity; a harmadik rész zenefelismerés volt. Nagyon jól éreztem magam, mivel jó csapatban voltam és összetartottunk! A salsa estre a szabadkai Salsa Klub vezetője érkezett oktatóként. Nagyon szeretem az ilyen stílusú zenéket! Az este nem csak a salsáról szólt, ugyanúgy volt bachata és más latin táncnak is megtanultuk az alaplépéseit. A résztvevőknek koktélokat is osztogattak, igazán latinos volt a hangulat – mondta Zsóka.