2024. március 29., péntek
XVII. Vajdasági Szabadegyetem

Tükör és válaszok

Ma délelőtt az ifjú táborlakók Székely Levente ifjúságkutató, egyetemi oktató Szürke hattyúk, avagy mit várhatunk napjaink ifjúságától? című előadását hallgatták meg a Kátai-tanya amfiteátrumában. Az előadó a milyenek a mai fiatalok kérdéskörében azzal szembesítette a hallgatóságát, ami az empirikus kutatásokból kiderül.

– Ezek az előadások mindig nagyon érdekesek számomra, hiszen ilyenkor figyelem a reakciókat is, hogy mennyire értenek egyet velem. Ezt látom a bólogatásokból, vagy a nemtetszést kifejező tekintetekből; most javarészt olyan tekinteteket láttam, melyek úgymond igazolást jelentenek a kutatásból szerzett tapasztalataimra. Kutatóként olyan kérdésekkel foglalkozunk, mint például: a fiatalok kivel élnek, mi a véleményük a saját generációjukról, nemzedékükről… a kutatások java része élethelyzetekre vonatkozik – összegyűjtjük az ilyen reflexiókat, s mintegy tükröt tartunk a fiatalság elé – ezt tettem most én is az előadáson – mondta az ifjúságkutató.

Délután Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár Ifjúsági lehetőségek az anyaországban és külhonban című előadásán vettek részt a táborlakók.

– 2016-ban folytattunk egy ifjúságkutatást, amely során nyolcezer anyaországi 15–29 év közötti személyt kérdeztünk a jelenéről, jövőjéről, problémáiról, kihívásairól, majd ugyanezeket a kérdéseket négyezer külhoni magyar fiatalnak is feltettük. Ezekre a válaszokra alapozva hoztunk olyan intézkedéseket, amelyekkel támogatni kívánjuk a fiatalokat abban, hogy minden olyan dolgot, melyet akadályként érzékelnek, legyőzzék, ezáltal segítsük és támogassuk őket abban, hogy jövőbeli terveiket meg tudják valósítani – nyilatkozta Illés Boglárka.

A táborozók a nap hátralévő részében workshopon és csapatjátékban is részt vettek, a napot kvíz nighttal és salsaesttel zárták.