A jótékonyság virágai

A hétvégén hatodik alkalommal rendezik meg a levendulanapokat a Vasutas-településen

pasz

2019. július 10., 17:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának Vasutas-települési tagozata szombaton és vasárnap hatodik alkalommal rendezi meg a Jótékonysági levendulanapokat. A rendezvényen levendulavirágokat, levendulából készült különböző készítményeket és kézműves termékeket lehet vásárolni, a gyermekeket pedig kézműves alkotóműhely várja majd.

Boros Elvira, a VMSZ helyi szervezetének elnöke lapunknak nyilatkozva a levendulanapok jótékonysági jellegét emelte ki.

(Fotó: Gergely Árpád)

– A levendulanapok jótékonysági rendezvény. A Gerbaflor vállalattól kapjuk ingyen a levendulákat, vágott és cserepes virágokat egyaránt, amelyeket mi a hétvégén értékesítünk. Az így befolyt összegből nehéz anyagi körülmények között élő helyi gyermekeknek vásárolunk tanszercsomagokat. Ezenkívül a vásáron sok kézműves is részt vesz. Van közöttük például gölöncséres, kürtöskalácsos és dekupázsoló is egyaránt, akik szívesen jönnek, és a rendezvény végén ők is adakoznak. Az idei évben azonban már nem a helyi piacon lesz a vásár helyszíne, mivel a piacot felújították, hanem az üzletközpont előtti területen, ahol a parkoló is található. A rendezvény ideje alatt francia sanzonok fognak szólni – mondta Boros Elvira.

A levendulanapokon szombaton 8 és 18, vasárnap pedig 8 és 12 óra között várják az érdeklődőket.

– Amikor Bognár Beáta tanítótő először megszervezte a levendulanapokat, nem tudtuk, hogy hogyan fogadják majd ezt a rendezvényt. Szerencsére nagyon jól sikerült. Minden évben egyre több a látogató. Már nemcsak a mi helyi közösségükből jönnek el a levendulanapokra, hanem az egész város területéről. Lényegében ez a központi rendezvényünk itt a Vasutas-településen – mondta Boros Elvira.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége