2024. március 28., csütörtök

Washington újabb szankciókat vezet be Irán ellen

Washington újabb szankciókat vezet be Irán ellen - jelentette be szerdán Brian Hook, az Egyesült Államok iráni különmegbízottja a katari székhelyű al-Dzsazíra pánarab televízióban.

Hook magyarázata szerint amennyiben Washington eredményeket akar elérni Teheránnal, előbb nyomást kell rá gyakorolnia.
Az al-Arabíjja nevű, szaúdi tulajdonú televíziónak adott nyilatkozatában a különmegbízott azt is elmondta, Donald Trump amerikai elnök "rendkívül elégedett" a washingtoni nyomásgyakorlással, és tudja, hogy a rezsim nagy nehézségekkel küzd, emiatt pedig egyre sebezhetőbbé válik. Hook hangsúlyozta, hogy a múltban Teherán túl sok tárgyalási lehetőséget utasított vissza, és jelenleg semmiféle színfalak mögötti párbeszéd nem zajlik Teherán és Washington között.
Hook megismételte azt is, hogy Washington igyekszik megszerezni a kongresszus jóváhagyását egy Iránnal kötendő új megegyezéshez. A tervek szerint ez helyettesítené a 2015-ben megkötött többhatalmi atomalkut, amelyet 2018 májusában Trump egyoldalúan felmondott, és újból büntetőintézkedéseket rendelt el az iszlám köztársaság ellen.
A különmegbízott szerint a Perzsa(Arab)-öböl országai közösen sokkal hatékonyabban tudnának fellépni Iránnal szemben.
Washington régóta igyekszik összebékíteni Szaúd-Arábiát, Bahreint és az Egyesült Arab Emírségeket Katarral, amely ellen a szomszédai 2017 júniusában hirdettek bojkottot azzal az indokkal, hogy Doha támogatja a terrorizmust és túl szorosak a kapcsolatai Iránnal.
Az Egyesült Államok legnagyobb térségbeli katonai támaszpontja a katari al-Udeid bázis, és a Fehér Ház többször jelezte: Katarra is számít egy Irán-ellenes régiós koalícióban. Kedden Tamím bin Hamad ász-Száni katari emír Washingtonba látogatott, ahol megbeszéléseket folytatott többek közt az elnökkel és Mark Esper ügyvezető védelmi miniszterrel.