2024. április 19., péntek

Idősek és dél-szerbiaiak

Kikutatták, mi jellemző a Szerb Haladó Párt szavazóbázisára

Az idősebb és szegényebb sorsú polgárok, az alacsony- vagy középfokú végzettségűek alkotják a Szerb Haladó Párt szavazóbázisának nagyobb részét, derült ki a Társadalmi Kutatások Irodájának (BIRODI) legújabb felméréséből, melynek eredményeit tegnap tárták a nyilvánosság elé. A kimutatásból az is kiderült, hogy ugyanez a réteg képezi a Pink és a Happy kereskedelmi televízióknak a leghűségesebb nézőközönségét. A kutatást az iroda április folyamán és a május eleji ünnepnapokat követően hajtotta végre. A felmérésbe 1006 személyt vontak be, 35,4 százalékuk mondta azt, hogy a Szerb Haladó Pártra szavazna a választásokon. A megkérdezettek 19,2 százaléka azt mondta, hogy nem menne el voksolni. A politikai pártok között az ellenzéki Szövetség Szerbiáért koalíció a felmérésbe bevont polgárok 10,6 százalékának a bizalmát élvezte.

A BIRODI közzétette, hogy az Aleksandar Vučić államfőt és pártját támogatók 58,7 százaléka 65 évnél idősebb személy. A fiatalok körében is van azonban támogatottsága a hatalmi pártnak, 18 és 29 év közötti a szavazóbázis 32,6 százaléka.

A Szerb Haladó Pártnak Kelet- és Dél-Szerbiában van a legnagyobb számú szavazója, a legkevesebben Belgrádban támogatják ezt a politikai szervezetet.