2024. március 29., péntek

Vízhiánnyal kezdődtek a Víznapok

A nagybecskerekieket hidegen hagyta a rendezvény
Több becskerekit vártak (Kecskés István felvétele)

Több becskerekit vártak (Kecskés István felvétele)

Hétfőn este Nagybecskerek város főterén 11 sátrat állítottak fel és kezdetét vette az első Víznapok nevű rendezvény. Megrendezésének a legfőbb oka pedig az, hogy Nagybecskereken 2004 óta tilos a vezetékes víz használata, de azóta sem oldódott meg a város egyik legnagyobb problémája.

Az egyesült fantomok (PUF) két aktivistájának, Milan Pernatnak és Miljan Čičićnek az ötlete volt egy ilyen nem mindennapi rendezvény megszervezése, mert elmondásuk szerint, hogyha már Nagybecskereken évtizedek óta vannak Sörnapok, annak ellenére is, hogy a Béga-menti városban becsukták a sörgyárat, akkor víznapok is lehetnek vízgyár nélkül. A performansz „kísérőrendezvénye” pedig az volt, hogy hétfőn a fővezeték meghibásodása miatt vezetékes víz nélkül maradt az egész város. A vízszolgáltatást csak tegnap a délutáni órákra sikerült visszaállítani.

A rendezvényre több vajdasági városból (Újvidék, Belgrád, Versec, Verbász, Nagykikinda, Šid) érkeztek vendégek, akik között voltak pártaktivisták is. Képviseltette magát a Szabadság és igazság Pártja, megjelent a Demokrata Párt, a Szerbiai Demokrata Párt, a Néppárt és a Szabadság Szerbiáért Mozgalom is képviseltette magát.

Mindenki elmondta, hogy a saját környezetében milyen az ivóvíz. Közben szinte minden felszólaló kevesellette a jelenlévők számát, mivel a főtéren megjelent alig száz ember között kevés becskereki érezte szükségét annak, hogy felemelje a szavát a legnagyobb bánáti város ivóvízproblémája miatt. A PUF aktivistái ennek ellenére közölték, hogy folytatják a hatalom elleni megmozdulásaikat, mindaddig, amíg azt le nem váltják.

A rendezvény a nagybecskereki vezetékes víz gyorsivó versenyével és a „legnagyobb hazug” kikiáltásával folytatódott. A rendezvény szerdán zárul.