2024. március 29., péntek

Felszentelték a radanováci Szent Család-templomot

Az eseményen a nagyszámú hívő mellett három püspök és mintegy negyven plébános is részt vett

Radanovac tegnap ünnepelte a helyi közösség napját. Ebből az alkalomból a radanováci Szent Család-templom előtti téren megtartották a IV. Pálinkafesztivált és a Falu a faluban elnevezésű rendezvényt. A látogatókat alkalmi kiállítás és kirakodóvásár várta.

Az eseményt nagy érdeklődés övezte (Gergely Árpád felvétele)

Az eseményt nagy érdeklődés övezte (Gergely Árpád felvétele)

Az ünnepség fénypontja a Szent Család római katolikus templom felszentelése volt. A felszentelés jelentőségét Soós János, a radanováci helyi közösség közgyűlésének az elnöke méltatta a sajtó képviselőinek.

– A templomnak az alapkövét 2012-ben helyezték le. Öt évvel később már használtuk az épületet, tehát 2017 óta folyamatosan vannak itt szentmisék. Pont két éve tartottuk az első szentmisét. A templom felszentelése egy mérföldkő a radanováciak számára. A megmaradásunk egyik alapja, mert hit szükséges ahhoz, hogy az ember szülőföldjén tudjon maradni – nyilatkozott Soós János.

Az eseményen jelen volt Koleszár József palicsi diakónus is, akit szombaton szenteltek a Szabadkai Egyházmegye áldozópapjává.

– Óriási megtiszteltetés, hogy áldozópapként a főtisztelendő Leist József atya mellett itt tudok lenni, neki köszönhetjük, hogy ez a templom felépülhetett. Ez Isten kegyelméből egy óriási érdem, nagy ajándék – mondta Koleszár József.

A templom felszentelésére három egyházi főméltóság Pénzes János szabadkai megyés püspök, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök és a szarajevói metropolita érsek Vinko Puljić kardinális is jelen volt, továbbá mintegy negyven plébános. A templom kulcsát Leist József atyának Pénzes János nyújtotta át, majd kinyitották a templom ajtaját. A templom zsúfolásig megtelt hívekkel, ott szentmise keretében szentelték fel az új létesítményt.