2024. április 19., péntek
NAGYBECSKEREKI VÍZGYÁR

Hamarosan próbaüzemeltetés, szeptemberben gyáravató?

Annak ellenére, hogy az első próbaüzemeltetése már két évvel ezelőtt megkezdődött, jelenleg is folynak a munkálatok a nagybecskereki vízgyáron. Az illetékesek azt ígérik, hogy ezúttal valóban a befejezéshez közelednek, és július második felétől a városi vízvezetékbe került víznek csaknem a felét megtisztítják, s a hónap végén már százszázalékos lesz a próbaüzemeltetés, szeptemberben pedig hivatalosan is üzembe helyezik a várva várt kapacitást.

Nenad Obradović magyarázza a teendőket

Nenad Obradović magyarázza a teendőket

Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere, munkatársai és a helyi parlament képviselői csoportosulásainak a vezetői kíséretében tegnap megtekintette a munkálatokat.

Nenad Obradović, a vízgyárat működtető Gruppo Zillio Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy a néhány hónappal ezelőtt észlelt meghibásodások miatt milyen pótmunkákat kell még elvégezni a létesítményen, hogy megfeleljen a követelményeknek. Mint hangsúlyozta, az eddigi elemzések azt mutatják, hogy a vízgyárból kikerült víz megfelel a törvénnyel szabályozott követelményeknek. A víz minőségét pedig folyamatosan ellenőrizni fogják.

A munkálatokat egyébként az önkormányzati és a köztársasági kormánytól kapott támogatásnak köszönhetően végezhetik. A vezérigazgató elmondta, hogy a nagy hőség miatt késnek az építési munkálatok, de a következő egy hét alatt befejeződnek. Jó hír, hogy a szükséges berendezéseknek és a pótalkatrészeknek a mintegy 80 százaléka megérkezett, és mint elhangzott, jó nevű (dán, olasz, francia) külföldi beszállítókról van szó. Nenad Obradović kijelentette, hogy ha minden a tervek szerint zajlik, akár szeptemberig üzembe helyezhetik a kapacitást. Azt is közölte, hogy a beruházó Gruppo Zillio Kft. tulajdonának az 50 százaléka nemrég egy izraeli társaság kezébe került.

Nagybecskereken elsősorban a magas arzéntartalom miatt még 2004-ben megtiltották a vezetékes víz használatát. Az önkormányzat először a német Wassertechnik társasággal kötött szerződést a vízgyár megépítéséről, de a 2012-es hatalomváltás után felbontotta.

Amikor 2015 februárjában a nagybecskereki vízgyár építéséről szóló szerződést aláírták az olasz hátterű Gruppo Zillio Kft. és a nagybecskereki Városi Vízművek képviselői, akkor azt ígérték a becskerekieknek, hogy nyolc hónap múltán iható víz csordogál majd a városi vízvezetékben.