2024. március 29., péntek

Szerb kutyafitty

Svédország mostani tehetséges női nemzedéke csütörtök este a belgrádi Štark Arénában egy életre megtanulta a szerb kutyafittyet. A negyeddöntő utolsó mérkőzésén még csak be sem melegedtek az izmaik, a házigazda máris több mint tíz ponttal verte őket, mert úgy repkedtek a triplák a kosarukba, mintha madzagon húzták volna őket. Negyedóra múlva már minden eldőlt, s a végén a skandinávok egy akkora zakóba szaladtak bele, ami miatt sokan csuklottak a zord északon, ráadásul úgy, hogy az utolsó negyedben Marina Maljković szövetségi kapitány legszívesebben már a cserejátékosok szomszédait is pályára küldte volna, csakhogy pihenjenek a legjobbak. Közülük is kitűnt Ana Dabović, mert a franciáknál légióskodó 29 éves játékos az első percekben szinte egymaga verte a „háromkoronásokat”. A végén 38 lett közte, Amanda Zahui, a svédek (és a Sopron) kiválósága a kispadon a könnyeivel küszködött, de a kegyetlen délszlávok ezzel nem törődtek, hiszen nagyon kellett nekik ez a fajta sikerélmény és önbizalom, mert a mai (20.30) elődöntő a spanyolok ellen döntőnek számít, s ez valóban nem közhely ezúttal: a spanyolok csaknem hasonló módon bántak el az oroszokkal, a másik ágon meg a gyengécske Nagy-Britannia azzal a Franciaországgal találkozik, amely csak nagy szerencsével csikarta ki a hosszabbítást a belgák ellen, s abban egy árnyalattal volt csak jobb.

A szerbeknek tehát most kezdődik a tánc!