Demokratikus átverés

Szabó Јózsef

2019. július 6., 15:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Mire az utolsó munkaebéden mindegyik uniós vezető bekanalazta a vaníliafagyis gyümölcssalátát, összeállt az a főmenü is, amelyért eredetileg asztalhoz ültek. Három nappal korábban. Merthogy akkor kezdődött az a rendkívüli tanácskozás Brüsszelben, amelyen a tagországok döntési helyzetben levő elnökei vagy kormányfői megkezdték a mindent eldöntőnek szánt egyezkedést az EU legfontosabb pozícióiról.

Korábban sem ment mindig gördülékenyen az osztozkodás, ám ezúttal kivételesen sokáig elhúzódott a legjelentősebb uniós állások elosztásáról szóló csúcstalálkozó.

Az inkább pókerjátszmára hasonlító hosszas egyezkedést különtárgyalások és (kényszer)szünetek jellemezték, aminek egyik következménye az lett, hogy az eredetileg tervezett zárási határidőt is többször átlépték. Végül sikerült négy kulcspozícióról megállapodni, illetve jelölteket megnevezni. A kedden megszületett döntést szinte mindenki győzelemként értékelte. Pedig vesztesekből is bőven akad. Még azok között is, akik nem győzték ünnepelni magukat. Ehhez a csoporthoz több keleti társállam is tartozik, amelyek néhány nyugati partnerrel sikeresen kiütöttek a versenyből nekik nem tetsző jelölteket. Ennek ellenére mégis hoppon maradtak. Az EU keleti feléből ugyanis senki sem került egyetlen csúcspozícióba se.

A vezető uniós tisztségek elosztása egyértelműen a nyugati, illetve a „régi” tagállamok számára siker, hiszen az álláspóker eredményeként az ő embereik ülhetnek be a legfontosabb vezetők székébe, kezdve az Európai Bizottságtól (EB), az Európai Tanácson (ET) át az Európai Központi Bankig.

Az EP keddi alakuló ülésén a brit euroszkeptikus Brexit Párt képviselői hátat fordítottak a többieknek, miközben az EU himnusza, az Örömóda ment (Fotó: EPA)

Az eredmény továbbra is a német–francia fölényt igazolja, amelyet már jóval korábban biztosítottak maguknak az EU-ban. A (kompromisszumosnak mondott) döntés és a példátlanul hosszú ideig tartó alkudozás azonban arra is bizonyíték, hogy továbbra is rendkívül mélyek az ellentétek a közösségen belül. És azt is jelzi, hogy a tagállamok jelentős erőfölényben lehetnek az Európai Parlamenttel (EP) szemben. S ezt kihasználva figyelmen kívül hagyták a májusi EP-választások eredményét, amelynek alapján olyan embert kellett volna a legjelentősebb testületnek tartott EB élére ajánlani, aki a pártcsaládok választási jelöltlistájának élén állt. (A németből átvett és Európában meghonosodott szakkifejezéssel Spitzenkandidat volt.) A tárgyalásokon azonban elbukott ez a csúcsjelölti rendszer, mert egyik főesélyest sem jelölték EB-elnöknek.

Az uniós parlamenten múlik, hogy elfogadja-e az állam- és kormányfők javaslatát, amelyet házon belül már több bírálat is ért. A Zöldek és szocialisták-szociáldemokraták részéről. De mások is duzzognak amiatt, hogy az uniós politikai vezetők nem vették figyelembe a választók akaratát, és gyakorlatilag elvetették a korábban saját maguk által elfogadott – a választás minél demokratikusabb jellegét hangsúlyozni kívánó – Spitzenkandidat rendszert. Azzal, hogy nem az EP-ben helyet foglaló legnagyobb és legbefolyásosabb pártcsaládok valamelyikének a választási listavezetőjét (csúcsjelöltjét, azaz Spizenkandidátját) ajánlották EB-elnöknek.

Az EP azonban visszaüthet. A jelöltet, mások mellett, ugyanis a parlamenti képviselők többségének is jóvá kell hagynia (még júliusban). Beleegyezésük nélkül senki sem lehet az EB első embere. Korábban még mindig megszavazták az illetőket. Ha most másként döntenének, az akár intézményi válsághoz is vezethet az eddigi legmélyebb válságával küszködő EU-ban.

Mindazonáltal dönthetnek másként, vagyis vétózhatnak, ha a demokratikusan választott testület csak egy kicsit is ad magára. Ha ugyanis megszavazza az uniós országok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács kiszemeltjeit, önmagát nullázza le. Azzal, hogy asszisztál ahhoz a szemfényvesztéshez, átveréshez, csaláshoz, áruláshoz, amit az állami vezetők hoztak össze a szűk körű különmegbeszéléseiken, fittyet hányva ezzel a választási eredményekre, az uniós polgárok (voksokkal) kinyilvánított akaratára és saját szabályaikra.

Ha az EP rábólint a négy jelöltre, vagy legalább egy részükre, azzal lényegében hitelesíti azt, hogy valaki úgy is lehet egy magát értékelvűnek és demokratikusnak tituláló közösség egyik meghatározó vezetője (történetesen EB-elnök), ha programját, elképzeléseit előzőleg nem is ismertette a közvéleménnyel, sőt őt magát is alig ismerik Európában.

Bár a tagállami vezetőket tömörítő ET „erősebb” a parlamentnél, az utóbbi azonban ezúttal a sarkára állhatna és megtorpedózhatná a csúcsvezetők döntését a jelöltekről. Ezzel nemcsak demokratikus jellege, hanem a másfajta európai politikacsinálás mellett is hitet tehetne.

Ha az EP új elnökén, a befolyásolhatónak és középszerű csicskásnak tartott olasz baloldali David-Maria Sassolin múlna (akit szerdán választott meg a képviselők többsége a tisztségre), valószínűleg meglepetés nélkül érne véget a szavazás. Azt beszélik róla, hogy simán elárulná az uniós választókat, ahogyan tették a társállami vezetők, amikor is a saját, önös érdekeik és politikájuk mentén állították össze a jelöltlistát.

Nagy kérdés azonban, hogy mit lép az összeurópai logikát képviselő EP, amelynek 751 tagját májusban csaknem kétszázmillió polgár választotta meg. A Spitzenkandidat rendszer alapján, vagyis abból kiindulva, hogy a megnevezett és széles körben bemutatott csúcsjelöltek (demokratikus felhatalmazással) kapnak majd legmagasabb rangú állást az EU-ban, hogy végre nekilássanak a tengernyi probléma megoldásához. És persze az Unió érdemi működőképességének, valamint a társállamok közötti zökkenőmentesebb együttműködés biztosításához, a közösség (versenyképességének) megerősítéséhez.

A döntés elsősorban az új EP-tagoktól függ, hiszen ők alkotják a többséget. A képviselők 61 százaléka ugyanis még kezdő, csak a többieket választották újra.

Az újoncfelvonultatás bajnoka Szlovákia, hiszen küldöttségének 85 százaléka először szerzett EP-mandátumot. A frakciók közül a szélsőjobboldali Identitás és Demokráciában a legtöbb az új arc (81 százalék). A két legnagyobb politikai közösség, az első helyezett Európai Néppárt (EPP) és az utána következő szocialisták (S&D) azonban csak 41, illetve 51 százalékban újultak meg.

Jelentősen megnőtt viszont a nők aránya, amely immár 40 százalék. Annak ellenére is, hogy Cipruson, egyetlen országként, nem juttattak hölgyet az EP-be.

Az is figyelemre méltó, hogy a testület (eddigi) legfiatalabb tagja a 21 éves dán Kira Marie Peter-Hansen egyetemista. A korelnök pedig az olasz politika közismert ördöge, a 82 éves Silvio Berlusconi többszörös exkormányfő. Ő bizonyára tudna mesélni a vezető uniós tisztségek elosztásakor folytatott pókerjátszmákról, kulisszák mögötti egyezkedésekről, csereügyletekről. Ezúttal nem ezt várják tőle. Sokkal inkább azt, hogy a többséggel együtt tegyen keresztbe ennek a gyakorlatnak.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége