2024. április 20., szombat

Sárkányhajó a Tiszán!

Újabb hajóval bővült a zentai Tiszavirág Kajakklub eszköztára, a topolyai Sat-Trakt vállalat elnökének és tulajdonosának, Zsemberi Jánosnak a jóvoltából az egyesület egy 22 férőhelyes sárkányhajóval gazdagodott. Az ünnepélyes átadás és sajtótájékoztató alkalmával a klub elnökhelyettese, Borbély Ferenc elmondta, régi álma vált valóra, az új hajóval elsősorban a rekreációsokat célozzák meg – a klub aktív versenyzőin kívül közel 180 rekreációs taggal büszkélkedik, akik valamilyen úton-módon kapcsolódnak a Tiszához –, az ő lehetőségeiket szerették volna ilyen módon bővíteni. A sárkányhajó legnagyobb előnye, hogy bármely korosztály használhatja.

Zsemberi eddig is segítő kezet nyújtott már több sportegyesületnek, a kajakosokkal ugyan csak most ismerkedik, de biztos benne, hogy az új hajóval még színesebbé és vonzóbbá tehetik a zentai klubot a sportolók számára is.

– Igyekszünk segíteni, ahol tudunk. Fontosnak tartjuk, hogy azok az egyesületek részesüljenek támogatásban, melyek pozitív példával szolgálnak a közösség számára, ahol a munka és a haladás is folytonos. A zentai birkózók és labdarúgók után így kerültek a kajakosok is a listára – mondta a sajtótájékoztató alkalmával, majd hozzátette, a hajót Magyarországon vásárolták, értéke mintegy 7000 euró.

Nagy Abonyi Lajos, a Tiszavirág Kajakklub elnöke elmondta, Szerbiában eddig egyedül Apatin büszkélkedhetett sárkányhajóval, nagy lépés a helyi egyesület számára, hogy ezután Zentán is lesz lehetőség kipróbálni és a jövőben akár versenyezni is vele, megjelenése mindenképp üde színfolt lesz a folyó vizén.