2024. március 28., csütörtök

A sanzonok világának megidézése

Csütörtök este a ContraBayando együttes lépett fel a VM4K-ban

A szabadkai Vajdasági Képző-, Kutató- és Kulturális Központban csütörtök este a ContraBayando együttes lépett színpadra. A zenekar megidézte a francia sanzonok világát, amelyet a jazz, a gipsy swing és bossa nova hangzásvilágával ötvözött. Az est folyamán olyan világslágereket hallhatott a közönség, mint a Historia de un amor vagy a Bésame Mucho. Az együttes tagjai közül Miroslav Idić harmonikán, Sánta Zoltán dobon, Szűcs Dávid pedig nagybőgőn játszik.

Kezdetben duóként zenéltünk, majd egy évvel ezelőtt Sánta Zoltán csatlakozott hozzánk. Olyasmit szeretnénk bemutatni a közönségnek, ami errefelé nem megszokott. Ezt a három hangszerünk, a nagybőgő, a dob és a harmonika együttes hangzása is bizonyítja. Különféle műfajokat ötvözünk, például az argentin tangót, a jazzt és a sanzonokat – mondta Miroslav Idić.

Az együttesre nagyon sokan voltak kíváncsiak, hiszen gyorsan megtelt a VM4K udvara. A ContraBayando zenéje maradandó élményt nyújtott. Olyan volt, mint egy zenei időutazás, amely során a '20-as évek kávéházaiban érezhettük magunkat. A dalok hallatán az ember akaratlanul is Párizsba vágyik. Az örökzöld klasszikusok mellett újabb slágerek feldolgozását is hallhattuk a zenekar előadásában. A harmonika, a nagybőgő és a dob különleges hangzásvilága teljesen elvarázsolta a közönséget. Az együttes sikeres koncertet tudhatott maga mögött, hiszen a publikum többször is visszatapsolta őket.