2024. április 19., péntek
ZENTAI TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR

Örökségápolás fiatalokkal

Véget ért Zentán az a magyarországi és vajdasági középiskolás fiatalok számára meghirdetett tábor, amelyet a szervezők a zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark által közösen megvalósított Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi elnevezésű IPA-projekt keretében hívtak életre.

Fotó: Máriás Endre

Fotó: Máriás Endre

A tábor résztvevői a rendezvény ideje alatt Vajdaság és Magyarország számos nevezetességével, valamint térségünk kulturális örökségének több meghatározó jelentőségű elemével is megismerkedhettek.

– A június 27. és július 2. között megtartott ifjúsági tábor igen sikeresen zajlott le, hiszen a fiatalok sok új ismerettel és számos maradandó élménnyel lettek gazdagabbak. A rendezvény ideje alatt a résztvevők megismerkedhettek a levéltár munkájával, ellátogattak Kölpényre, az ország egyetlen mezőgazdasági múzeumába, valamint egy teljes napot töltöttek Ópusztaszeren. Emellett jártak a ludasi Róka-tanyán, részt vettek egy hangulatos tiszai sétahajózáson, megtekintették a felújított szabadkai zsinagógát és a palicsi állatkertet, valamint számos egyéb szabadidős programot is szerveztünk számukra, ezáltal is hozzájárulva ahhoz, hogy valóban olyan élményekkel gazdagodjanak, amelyeket hosszú éveken át őrizni fognak. Azt szerettük volna, hogy a tábor keretében a középiskolás diákok a koruknak megfelelő formában ismerkedjenek meg a zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark által közösen megvalósított projekttel, a projektben részt vevő intézményekkel, valamint kulturális örökségünk kiemelt fontosságú elemeivel is, ami a fiatalok visszajelzése alapján sikerült is. Mindez azért tekinthető rendkívül fontosnak, mert úgy véljük, ezáltal jelentős mértékben hozzá tudtunk járulni ahhoz is, hogy fiatalokat minél eredményesebben bevonjuk kulturális örökségünk aktív ápolásába, ami a tábor elsődleges célkitűzése volt – emelte ki a rendezvény kapcsán Fodor István, a zentai Történelmi Levéltár igazgatója, aki elmondta, hogy a zentai Történelmi Levéltár és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Élő archívumok – A közös kulturális örökség ereklyéi elnevezésű IPA-projektje keretében megvalósult táborban összesen tizenhat középiskolás fiatal, köztük nyolc magyarországi és nyolc vajdasági középiskolás diák vett részt.