2024. április 20., szombat

22. Református tábor Pacséron

Az idei pacséri Református Tábor jelmondata Gyere utánam, lépj a nyomdokaimba. Csányi Erzsébet lelkésznő elmondta, hogy ezúttal a jó példamutatást szeretnék átadni a közel 100 gyermeknek, akik bezsongják a gyülekezet udvarát, illetve a Csemete Játszóház falait.

– Az idén Pál apostol és a tanítvány, Timóteus élethelyzetein keresztül ismerhetnek meg történeteket a résztvevő gyerekek az alázatról és a kitartásról. Az egész hét aranymondása, hogy légy példa a beszédben, a szeretetben, a hitben, a cselekedetben, és a tisztességben. Ez persze aktualizálva van a gyerekek nyelvezetéhez, úgy a szeretet, mint a bánat szemüvegén keresztül. A gyerekek kézműveskednek, fafaragással, gyöngyfűzéssel, dekupázs technikával is foglalkoznak – nyilatkozta a lelkésznő, aki kiemelte azt is, hogy a közel 100 óvodás és általános iskolás korú gyermekkel körülbelül 20-an foglalkoznak, tanítják őket, szállítják a gyülekezethez a játszóházból. Emellett, hogy ne maradjon senki sem éhes a konyhán, 30 önkéntes áll helyt. A táborban elsősorban pacséri gyermekek, a faluból elszármazott kicsinyek vesznek részt, de érkeztek az idén is Pacsér testvértelepüléséről, Kisújszállásról, a szomszédos Bácskossuthfalváról, valamint Bajmokról. A táborra istentisztelet tesz pontot vasárnap, amikor is a szülők, nagyszülők megismerkedhetnek a foglalkozásokon tanult énekekkel, illetve a kézműves alkotásokból kiállítás nyílik a gyülekezeti teremben.