2024. április 19., péntek

Zeneszerzést tanulnak Magyarkanizsán

Szombaton ősbemutató

Zeneszerzési műhelyt szervezett Magyarkanizsán a Streamlet Art Association helyi művészeti egyesület. Elsősorban olyan fiatalok számára hirdették meg a műhelymunkát, akik zenei affinitásuk mellett nyitottak a fejlődésre és a további tanulásra. A június 30-tól július 6-ig tartó műhelymunkán hat fiatal vett részt az Ifjúsági Otthonban. Eltökélt céljuk, hogy legalább egy zenemű csoportos zeneszerzését lebonyolítsák ez alatt az egy hét alatt, melyet a záró napon be is mutatnak. A résztvevők a kortárs zenemű zeneszerzésének módját sajátíthatták el Konstantin Stefanović zeneszerzőtől. A zeneszerző, multimédia-művész egyébként a belgrádi Művészeti Akadémián doktorandusz. Hogy milyen ötlettől vezérelve álmodták meg és hozták létre ezt a műhelymunkát, arról az egyesület két tagja: Tomin Kiss Anikó és Tóth Laura meséltek.

Anikó: Eddig a Streamlet inkább táncos, színházas, mozgásszínházas műhelymunkákat szervezett, vagy képzőművészeknek rezidenciát, de a zeneművészeket sem hagyhattuk ki, hisz az alapcéljaink között szerepel a kortárs zene támogatása is. Ennek most jött el az ideje, továbbá jó apropóként szolgált az, hogy a környékünkön most sok fiatal zenész van, akiket ilyen módon szerettünk volna bevonni a tevékenységeink körébe. Laurának támadt az az ötlete, hogy célozzuk meg őket.

Laura: Azt láttam a környezetemben, hogy a fiatalok olyan workshopokra járnak, ahol az improvizáció a jellemző. Tették mindezt annak érdekében, hogy kicsit felszabaduljanak, azt viszont sehol nem tapasztaltam, hogy például zenét szereznének. Tulajdonképpen ezzel bátorítani is szándékozzuk a zenészeket, hogy vágjanak bele a zeneszerzés művészetébe, hisz igény van a zeneszerzőkre. Összesen hat résztvevőnk van, felnőttek, akiknek már előzőleg is közük volt a zenéhez, többek között tanárok, korrepetitorok, de van köztük egy lelkes résztvevő is, aki viszont dobokat készít. Ő nem képzett zenész, de épp azért jelentkezett, mert szeretett volna megismerkedni a zeneteóriával. Amit itt elsajátítanak, az elsősorban harmónia és ellenpont, zenei analízis. Huszadik és huszonegyedik századi zenét hallgatnak és azokat a hangzásokat elemzik. A harmónia tulajdonképpen azt jelenti ez esetben, hogy a zenével összhangban lévő, utána viszont mindenki kap olyan feladatot, hogy írjanak meg egy témát, egy zenei gondolatot, amit a többieknek eljátszanak a saját hangszerükön, amit egy más között véleményeznek és végül közösen szerkesztik meg a többi szólamot.

Holnap, szombaton 19 órakor az Ifjúsági Otthonban adják elő a műhelymunkán létrehozott repertoárjukat, melynek létrejöttében hathatós segítséget nyújtott a Szekeres László Alapítvány, Magyarkanizsa önkormányzata és az OZ Coworking Space.