2024. március 29., péntek

Megújul a Tesla-telepi piac

A VMSZ és az SZHP lakossági fóruma Kisradanovácon

A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt szerdán közös lakossági fórumot tartott a kisradanováci helyi közösség épületében. Az egybegyűlteket Dobó István, a kisradanováci helyi közösség közgyűlésének elnöke köszöntötte, aki elmondta, hogy a vasárnapi helyi közösségi választásokon a VMSZ és az SZHP, ahogy a többi helyi közösségben, úgy Kisradanovácon is, közös listán vesz részt. Dobó hozzátette, hogy a kisradanováci helyi közösség a kommunális fejlesztések tekintetében a városi helyi közösségek között az élen jár. A legnagyobb gondot azonban a Tesla-telepi piac jelenti.

Hamarosan kibővítik a Tesla-telepi piacot (Fotó: Gergely Árpád)

Hamarosan kibővítik a Tesla-telepi piacot (Fotó: Gergely Árpád)

Dejan Ljubisavljević, a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat igazgatója elmondta, hogy a legfontosabb feladat, amit a közvállalatnak el kellett végeznie a piaccal kapcsolatban, a legalizáció volt, amit sikeresen végrehajtottak. Ennek köszönhetően az elkövetkező időszakban sor kerülhet a piac kibővítésre és új parkolóhelyek kialakítására. Az igazgató elmondta, hogy a piacnak egy új bejáratot alakítanak ki a Lifka Sándor utca felől, és itt egy tizennégy férőhelyes parkolót is kialakítanának. Egy másik bejáratot a Pionír utca felől alakítanak ki. Emellett több üzlethelyiséggel és asztallal is ellátnák a piacot.

Zagorka Panić, a város menedzsere az első kaszárnya helyén tervezett objektumokról beszélt részletesen. Elmondta, hogy a városnak erre a pontjára bevásárlóközpontot, üzlethelyiségeket és oktatási központot terveznek. A terv megvalósítására még várják a befektetők jelentkezését.

Horvát Tímea alpolgármester azt emelte ki, hogy a két párt számára fontosak a helyi közösségi választások. Rámutatott arra, hogy a polgárok életében is sokat jelentenek a helyi közösségek, hiszen a polgárok érdekében tevékenykednek a helyi közösségek, és arra szolgálnak, hogy összefogják a lakosságot. Horvát Tímea szerint az, hogy az ellenzéki pártok bojkottálják a választásokat, arról árulkodik, hogy ezeknek a pártoknak nem fontosak a választópolgárok.