2024. március 28., csütörtök

Király lehetsz Muzslyán

Az idén is nagy az érdeklődés a játékos, logikai tanulótábor iránt

Mintegy ötven Székelykevéről, Ürményházáról, Magyarcsernyéről, Tordáról, Magyarittabéről, Szentmihályról, Nagykikindáról, Kisoroszról és Muzslyáról érkezett általános iskolás vesz részt a héten a játékos, logikai tanulótáborban, amelyet hetedik alkalommal szerveztek meg a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában. A gyerekek délelőttönként négy foglalkozáson, délutánonként pedig két előadáson vesznek részt.  

Nem kell magolni, csak gondolkodni (Fotó: Kecskés István)

Nem kell magolni, csak gondolkodni (Fotó: Kecskés István)

– A tananyag szélessége, tömege arra kényszeríti a gyerekeket, hogy „magoljanak”, miközben  elveszik bennük a gondolkodás tehetsége. Mi ezt a folyamatot szeretnénk megfordítani, gondolkodtató feladatok segítségével. Tehát nem klasszikus iskolai példákon keresztül dolgozunk a gyerekekkel, hanem olyan feladatokat adunk fel nekik, amelyek igénylik a gondolkodást, a „józan, paraszti észt”. Úgy könnyebben megoldható a feladat, mintha megpróbálják egy olyan sablonba helyezni, melyet esetleg a tanítási órán elsajátítottak. Az órán azt a sablont tudják is alkalmazni, de minden feladat rejteget valamilyen részt, ami gondolkodást is igényel. Nemcsak „ráönteni” a sablont és megoldani, hanem meg kell tervezni, azt át kell gondolni, helyzetbe kell képzelni magunkat és úgy jutunk el a megoldáshoz – mondja Bíró István matematikatanár, a tábor megálmodója és szervezője.

A nyelvi és logikai játékok, a matematikai logika, a mindennapok logikája témakörökben versengenek a gyerekek. Eredményességüket pontozzák és a legjobbat királyi titulussal „honorálják”, ami a következő napon bizonyos privilégiumokat jelent: a kedvükbe kell hogy járjanak a többiek, esetenként előnyben kell hogy részesítsék őket.

Az eddigi táborokban több tehetséges bánáti gyerekre is felfigyeltek, akik közül néhányan  visszatérnek és előadókként segítik a munkát.

A vidéki gyerekek elszállásolását a Szervó Mihály Általános Iskola tantermeiben kialakított hálószobákban oldották meg, a tábor megtartását pedig támogatja a Császárkert Kft., a nagybecskereki tejgyár és az étolajgyár, valamint a tartományi oktatási titkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

A tábor résztvevői ma kirándulnak Péterváradra és a Tarcal-hegyre, szombaton pedig részt vesznek a muzslyai aratóversenyen.