2024. március 28., csütörtök

Magyar fiatalok Contador csapatában

Augusztus 1-től két magyar fiatal, Karl Ádám és Vas Balázs gyakornokként kap lehetőséget Alberto Contador korábbi többszörös Grand Tour-győztes kerékpáros csapatában. A Kometa Cycling Team kontinentális bejegyzésű klub hétfőn adott ki hivatalos közleményt, melyben emlékeztetnek arra, hogy Dina Márton, az idei Tour de Hongrie második helyezettje első magyarként már júniusban csatlakozott a csapathoz. A 20 éves Karl jó hegyimenőnek számít, és magas átlagsebességgel rendelkezik, így a mezőnyben és kisebb szökevénycsoportok kialakulásakor is segíthet társainak. „Alig várom, hogy fejlődhessek, igyekszem a legjobb teljesítményt nyújtani a következő versenyeken” – nyilatkozta Ádám, aki a magyar körversenyen egy hatodik helyet zsebelt be a Kazincbarcika–Tiszafüred szakaszon.

A 19 éves Vas Balázs a terepkerékpár országos címvédője, junior kora óta hozza a jobbnál jobb eredményeket. Első országúti idényében a rövidebb szakaszokon és az időfutamokon mutatott kiemelkedőt. „Nagyon örülök a lehetőségnek, nagyszerű hír ez egy ilyen fiatal kerekesnek. Az elsődleges célom a gyakornoki időszak alatt az, hogy bekerüljek a keretbe” – mondta Vas.

A Kometa Cycling Team sportigazgatója, a kétszeres Giro d’Italia-győztes Ivan Basso elárulta, hogy további lépéseket tesznek annak érdekében, hogy még jobban bekapcsolódjanak a magyar kerékpársportba.