2024. március 29., péntek

Szivárványos tábor volt Óbecsén

Fotó:Fehér Rózsa

Fotó:Fehér Rózsa

Több mint ötven festő és vendég részvételével szombaton az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, valamint az alsóvárosi Páduai Szent Antal-templom hangulatos kertjében 14. alkalommal tartott nyári festőtábort az óbecsei kultúrkör keretében működő Szivárvány Festőcsoport.

A barátkozással, beszélgetéssel egybekötött, egynapos eseményen a házigazdák mellett Újvidékről, Péterrévéről, Topolyáról, Nagybecskerekről, Csókáról, Padéról, Botosról és Temerinből érkezett amatőr alkotók is részt vettek, akik a legkülönbözőbb technikákkal dolgoztak.

Az elkészült munkák Óbecsén maradnak, ezekkel később a kultúrkör többek között a szemlék, versenyek díjazott résztvevőit ajándékozza meg.

A festőtábor a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.