2024. március 29., péntek

Ismerős ismeretlen

Hajdanában-danában, az akkoriban szabirnak vagy szabarnak nevezett őseink nem tudjuk, milyen okból, sőt, az sem biztos, hogy Dél-Ázsiából-e vagy máshonnan, valószínűleg a Kr. e. III. évezred végén megérkeztek a majdani Szabíriába, avagy Szibériába, azon belül is az újabb négyezer év múlva az andronovóinak keresztelendő magas kultúra vidékére, a Dél-Ural térségébe.

Mindannyian emberek voltak, homo sapiensek, de mégis erősen különböztek a környéken csatangoló finnugor csoportoktól, melyek maradékai sokáig, még a XIX. sz. végén is fölsőbbrendű lényekként, félistenekként emlékeztek rájuk Szerhij Patkanov orosz néprajztudós helyszíni kutatásai szerint. (Ethnographia,1900 október–november) Nem csoda, hiszen a hantik, manysik meg a többiek gyalog jártak, nehéz, késő kőkori élet nyűtte őket, miközben a jövevények földvárakat, mai szemmel is kényelmes lakóházakat építettek, fém-fegyvereket és szerszámokat használtak, amikkel csodálatos dolgokat műveltek. Ráadásul, ha éppen nem fürge lovakon nyargaltak, akkor a kocsi nevű csodán szállítottak gyögyörű és titokzatos holmikat. Ezért is kizárható, hogy kézműipari szókincsünk a finnugoroktól eredt.

Közülük rajzott ki – körülbelül a IX. század első felében – Álmos és Árpád népe, s vonult délnyugatra, a Kárpát-medencébe. Az ottmaradottakat Julianus barát látogatta meg a XIII. században. Nem sokkal később az északi tatárjárás végzett a maradék szabirokkal. Mi a muhi vereség – 1241 – után talpra álltunk.

A XX. században, a szovjet korszak idején Andronovó területét a Vörös Hadsereg kebelezte be, s ezzel az minden kivülálló számára tiltott térség lett. A Szovjetunió fölbomlásáig ásatás, vagy más kutatás nem folyhatott a vidéken.

Patkanov szerint az őslakók a szabirokat, illetve településeiket ilyen nevekkel illették: Šabar, Saber, Šoper, Sabir, Tapar, Sibir, Sivir, Sever, Saper, Soper, szamojéd Sürtje, Sabrei-pai, Savri pai (pai osztjákul: domb, magaslat). Saprai a neve egy fenyőkkel borított dombnak a temljacsevi volosztban (tobolszki kerület), ahová a tartomány hajdani lakosai halottaikat temették. A vogulok számára kerülendő hely.

Seber, Tabar, Tbar – föltehetően a szabiroktól kölcsönzött vogul fejedelemnevek. A nevek a finnugor szájakban alakultak így s úgy, saját beszédük változása szerint.

*

Bíborbanszületett Konstantin tiszta forrásból, Bulcsú és Tormás herceg követségétől tanulta ősi szabar nevünket. Művében – De Administrando Imperio (DAI) – írja: a madzsarok, avagy magyarok neve tourkoi, illetve régebben szabartoi aszfaloi.

*

A Bach-korszakban hivatalossá tett finnugor származásunk igazolása előbb biológiai/genetikai, majd nyelvi értelemben sem sikerült. Ennek ellenére a nyelvrokonság dogmáját a mai napig tartják, noha nincs a világtörténelemben példa arra, hogy egy magas kultúrájú nép bármikor átvette volna egy nálánál lényegesen kevésbé művelt szomszédjának az övénél értelemszerűen szegényebb, tehát saját életére, dolgaira nehezen használható nyelvét.

Vas szavunk első fönnmaradt írott említése VIII. századi. A Szarvasi tűtartó varázsszövegének első mondata: „Üngür démon ellen ím a vas.” A vas szót a hivatalos nyelvészet „ősi, uráli korinak”, tehát kb. 6000 évesnek mondja, ami azért is mosolyogtató, mert finnugriában akkor még a kőkor dívott. A szabirok viszont bronzkorukban érkeztek északra, ezért valószínűtlen, hogy kőkori kultúráktól kölcsönöztek volna munkájukhoz nélkülözhetetlen fémipari fogalmakat. A Kalevalában a finn kovács, Ilmarinen még varázslónak számított. A varázsló persze nem ő volt, hanem Élias Lönnrot...

Itt érdemes beiktatni Kodály Zoltán fölfedezését: „zenénk egyidős nyelvünkkel,” ami kultúránk szerves egységét és óriási időtávlatát jelenti.

*

Tanulságos összevetni a magyar-finnugor nyelvi és földrajzi távolságokat: minél messzebb élt egy ún. fgr. nép Andronovó térségétől, annál gyöngébb magyar hatás érte, annál „távolabbi nyelvrokon” lett. Nyilván nem csupán a szomszédok, hanem a kereskedelmi útvonalak mellett élők is az átlagnál több „magyarórát” kaptak. No persze a rokonnyelvi ökörnyálak szanaszét eregeltek a Baltikumban és Szibériában, s miként az angol ma, úgy ragadtak bele a helybéliek beszédébe.

A szabir hatás befogadása összefüggött az érintett népcsoport műveltségével, készségeivel. Nyilván senki sem jegyzi meg előtte ismeretlen, tehát számára nem létező cselekvések, dolgok nevét. Érdemes figyelni a szabir, vagy ha úgy tetszik, a magyar mesék, mondák sorsát a finnugoroknál. Rögtön szembeötlik, hogy ami nálunk egész estét betölt, az a kinevezett atyafiságnál pár perc alatt elmondható töredék, ugyanis a számukra bonyolult részeket kihagyják.

Mélyebb nyelvi hatás érhette a Volga-Káma és az Ob közt forgolódó finnségieket, akik sűrűn találkozhattak, sőt üzletelhettek a leginkább Bizáncba igyekvő (Jordanes) meg a Borostyánútra kanyarodó szabir kereskedőkkel, akik a róluk elnevezett sabariai, mai nevén szombathelyi vásárba igyekeztek...

Mindent egybevetve a magyar–finnugor nyelvsógorság leginkább tán a vázolt sorrend szerint formálódhatott.