2024. április 20., szombat

Az elégedettség szavai

Brnabić év végéig újabb bér- és nyugdíjemelést helyezett kilátásba

A szerb kormány az első naptól kezdve azon fáradozott, hogy átalakítsa Szerbiát és élhetőbb országgá tegye mindenki számára, közölte Ana Brnabić kormányfő a köztársasági kormány jelenlegi összetétele megalakulásának második évfordulója alkalmából. A Szerbiai Rádió és Televízió tudósítása szerint a miniszterelnök elégedett az utóbbi két év munkájával, értékelése szerint a kormány szigorúan a kormányfő székavató beszédével összhangban tevékenykedett.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

Mai sajtótájékoztatóján Brnabić a gazdasági stabilitás és a digitalizáció területén elért eredményeket emelte ki, mondván, a kormány következő összetételének stabil alapokra és tudásra támaszkodó gazdaságot hagynak örökül. A kormány egyik célja kialakítani a rendszert, amely lehetővé teszi, hogy az országban az év 365 napjában építkezések folyjanak, ennek alapfeltétele pedig a hatékony és átlátható közigazgatás, mondta Brnabić, majd újabb bér- és nyugdíjemeléseket helyezett kilátásba, az idei év végéig.

A nyugdíjak eddig átlagban 12,5 százalékkal növekedtek, míg a legalacsonyabb nyugdíjak 13,3 százalékkal, derült ki a sajtótájékoztató folytatásában, mint ahogyan az is, hogy az egészségügyben 28-30 százalékkal növekedtek a bérek. Brnabić újfent azt hangsúlyozta, hogy a költségvetési többlet jelenleg 21 milliárd dinárt tesz ki. Mint hozzátette, a bér- és nyugdíjemelések nem a politikai akarat, hanem az eredmények függvényében állnak, vagyis nem veszélyeztetik az ország gazdasági stabilitását.

– A magánszférában a minimális órabér 19,5 százalékkal növekedett. Emellett 15 ezer dinárra nőtt a fizetések adómentesített része, vagyis az állam tehermentesítette a munkaadókat. A cél az, hogy a magánszférában jobbá váljanak a feltételek. Az átlagbér 2018-tól 11 százalékkal növekedett és most havi 463 eurót tesz ki. A közvetlen beruházások tavaly 3,5 milliárd eurót tettek ki, míg az idei év első öt hónapjában 1,4 milliárd eurót – taglalta Brnabić.

ÉPÜLNEK AZ UTAK

Az infrastruktúráról beszélve a miniszterelnök a 10-es közlekedési folyosót emelte ki pozitív példaként, rámutatva, hogy ezt a projektumot sikerült befejezni.

– A 11-es közlekedési folyosón folyamatban vannak a munkálatok, megkezdődik a Preljina–Požega szakasz kiépítése. Ez része az 5 milliárd euró értékű fejlesztési ciklusnak. Kezdetét veszik a munkálatok a Morava-folyosón, a Belgrád–Szarajevó autópályán, valamint a Ruma–Šabac autópályán. A vasúti infrastruktúra területén 2,4 milliárd euró értékű projektumok vannak folyamatban – fogalmazott Brnabić.

Ana Brnabić kormányfő többek között közölte, az átlagbér 2018 óta 11 százalékkal növekedett és most havi 463 eurót tesz ki (Fotó: Beta)

Ana Brnabić kormányfő többek között közölte, az átlagbér 2018 óta 11 százalékkal növekedett és most havi 463 eurót tesz ki (Fotó: Beta)

A miniszterelnök fontosnak tartotta, hogy az egészségügyről is beszéljen. A követendő fejlesztések példájaként emelte ki a niši Klinikai Központot, valamint a Dragiša Mišović Klinikai Központot, továbbá az országszerte felújított kórházakat.

SZERBIA BIZTONSÁGOS ORSZÁG

Az európai integráció stratégiai célja marad a szerb kormánynak, jelentette ki a miniszterelnök, majd a csatlakozás eddigi ütemét méltatta, mondván, hogy az elmúlt 24 hónapban kilenc fejezetet nyitottak meg. Szerbia a csatlakozási tárgyalások keretében eddig összesen 17 fejezetet nyitott meg, kettőt pedig ideiglenesen le is zárt, emelte ki Brnabić, hozzátéve, hogy az ország készen áll újabb fejezetek megnyitására.

A miniszterelnök azzal is elégedett, hogy az utóbbi két évben 12 államot sikerült meggyőzni arról, hogy felfüggessze a Koszovó államiságának az elismerésére vonatkozó döntését.

Szerbia az EU mellett Kínával, Oroszországgal, az USA-val és az Egyesült Arab Emírségekkel tartja fontosnak az együttműködést, „hiszen ez áll a polgárok érdekében”, szögezte le a miniszterelnök, majd az emberi jogok és a biztonság területére tért ki, mondván, hogy Szerbia ma sokkal biztonságosabb hely, mint amilyen korábban volt. Az utóbbi 18 évben tavaly követték el a legkevesebb bűncselekményt, érvelt Brnabić, majd kiemelte, hogy 2017-hez viszonyítva tavaly 6,5 százalékkal kevesebb bűncselekményt követtek el, a hatóságok pedig 10 tonna kábítószert koboztak el az elmúlt két évben.

A KÉPMUTATÓ POLGÁROKRÓL

Értékelő sajtótájékoztatóján a miniszterelnök reagált azokra az észrevételekre, amelyek szerint a tervezett drágítások – villanyáram, úthasználati díj és üzemanyag – miatt tovább rosszabbodik a polgárok életminősége, mondván, hogy a kormány erre a szempontra is odafigyel a majdani bér- és nyugdíjemelések tervezésekor. Egyébként is, az említett kiadások Szerbiában továbbra is rendkívül alacsonyak más európai országokhoz viszonyítva, jegyezte meg Brnabić, aki szerint tarthatatlan, hogy bizonyos termékek, vagy szolgáltatások ára a jelenlegi szinten maradjon, már csak azért sem, mert végső esetben köztársasági költségvetési támogatásra lenne szükség bizonyos területeken, azt pedig – még ha közvetlenül is – újfent csak a polgárok finanszíroznák. Az infláció alacsony és kiszámítható, vagyis nem szabad képmutatónak lenni, húzta alá Brnabić.