HATÁRON INNEN ÉS TÚL

Nyár Újvidéken

Zoran Knežev

2019. június 29., 14:42

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

2015 júliusának első napjaitól egészen augusztus derekáig Újvidéken olyan délszaki forróság volt, hogy úgy tűnt, mintha a város nem is a Duna partján, hanem a Nílusén terülne el. Az afrikai módra perzselő nap arra kényszerítette az újvidékieket, hogy sürgősen változtassanak szokásaikon, alkalmazkodjanak az időjárási körülményekhez.

De milyen volt az élet nyáron az egykori, a régi Újvidéken?

A XX. század 30-as éveiben az újvidékiek többsége a tikkasztó nyári forróságban elutazott a szlovéniai Bledbe vagy Bohinjba, illetve Dubrovnikba vagy Opatijába, esetleg Karlsbadba vagy Vichybe. Nyáron az újvidéki strand is mindig felélénkült. Sok volt a fürdőző, igaz, nem adtak ki minden kabint, de véletlenül sem a magas ára miatt. A strand, amely akkor is a legszebb dunai plázsnak számított, jóval olcsóbb volt a többi strandnál és fürdőnél. A gyógyfürdőkben, az Adrián vagy Szlovéniában naponta legkevesebb 80–100 dinárt elköltött az ember, itt a strandon azonban – különösen ha ebédet is vitt magával, és otthon vacsorázott – 50–60 dinárral simán megúszta a napot. Feleannyival, mint más gyógyfürdőkben. Merthogy a Jódfürdő miatt Újvidéket is gyógyfürdőnek tekintették, és az itteni strandot is gyógyító erejűnek.

Az utcákat elözönlötték az emberek, fiatalok és öregek… mindenki lenge öltözékben, barnán, a város szinte afrikai külsőt öltött. Persze, nem mindenkinek egyformák a pigmentjei, így aztán akkor is voltak barna, barnább és legbarnább újvidékiek. A jól bevált üdítők pedig ilyen forróságban valójában nem is érték el a várt hatást. Itt volt pl. az utcai árus málnaszörpje, a híres „malinjak“  mindenféle üdítő adalékkal, s még ha málna is lett volna benne, igazán senkinek sem lehetett volna egy szava sem rá. Vagy a „šumski biser“, a Zsidó utcából, amely, ha nem lett volna annyira keserű, egészen édes italnak számított volna. Az utcai limonádéból sem hiányzott a citromon kívül semmi, ami pedig a bozát illeti, attól már csak az alapját képező kukorica miatt sem várhattak valami sokat.

A rekkenő hőségben talán még a hideg fröccs esett mégis a legjobban, ami egyes akkori csaplárosaink mértékletességének köszönhetően szinte alkoholmentes italnak számított. Az elviselhetetlennek tűnő hőségben a kereskedőknek nem volt kedvük kereskedni, a vásárlóknak vásárolni, az írnokoknak írni, a főnököknek aláírni, a politikusoknak vitázni, az ügyvédeknek mélyen mások zsebébe nyúlni, az orvosoknak orvosolni… Egyszóval, senkinek sem volt kedve semmihez.

„Fagylaltot!” – riaszt fel szunyókálásomból a fagylaltos, a megmentő hangja. Talán ő az egyedüli, aki őszintén szeretné, ha ezek a forró napok minél tovább tartanának. „Egy dinárért, kevertet” – intem oda. Belenyalok egyszer, még egyszer, nem rossz, de lehetne hidegebb is. Hiába, nyár van!




Zoran Knežev krónikás és publicista (Eddig három könyve jelent meg Újvidék múltjáról. További érdekes történeteket olvashatnak a blogján, http://proslostnovogsada.simplesite.com/)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége