Nőt küldene föl a Holdra a NASA

(Forrás: MTI/AFP)

2019. június 29., 21:50 >> 2019. június 30., 15:13

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Női űrhajóst küldene a Holdra az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Artemis-misszió keretében. Egy ideje már egyre többen találgatják, hogy kire esik a választás, hiszen ő lesz az első (amerikai) hölgy, aki oda följut.

Több mint ötven évvel az Apollo-program befejezése után a NASA azt tervezi, hogy legkésőbb 2024-ben négy asztronautája ismét Holdra száll. Közülük ketten lépnek a felszínére.

Fotó: Portugalsnews.com

Fotó: Portugalsnews.com

Feltételezhető, hogy a hivatalnál szolgáló 12 nő egyikére esik majd a választás. Mindannyian volt katonai pilóták, orvosok és kutatók; több ezer jelentkező közül válogatták ki őket az 1990-es évek óta.

Soha korábban nem szolgált még ennyi női űrhajós a NASA-nál, mint jelenleg. Amikor 1958-ban megalapították a hivatalt, kizárólag – a katonaságtól érkezett – férfi tagjai voltak. Az a 12 személy is férfi volt, aki 1969 óta a Holdon járt. Az űrbe első amerikai nőként Sally Ride jutott ki, 1983-ban.

Több női űrhajósnak jelenleg is tart a felkészítése, mások kilenc éve nem repültek, de aktívan szolgálnak a NASA-nál. A lehetséges Holdra lépők között van a 2013-ban kiválasztott 21-es űrhajóscsapat négy női tagja is, akik 40 és 41 évesek. Egyikük Anne McClain egykori katonaihelikopter-pilóta; ő június 25-én tért vissza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS). Honfitársa, Christina Koch továbbra is ott van (lassan 11 hónapja), és hamarosan megdönti az űrben való leghosszabb tartózkodás női rekordját.
Esélyes lehet a Hold-sétára évfolyamuk másik két tagja, Jessica Meir és Nicole Mann. Mindketten tréningen vesznek részt, amelynek keretében felküldik őket az ISS-re. A harmadik űrutazására készülő Sunita Williams is esélyesnek számít.

A Holdon legutóbb 1972-ben, az Apollo–17 program keretében jártak amerikai űrhajósok. A jelenlegi – legalább 20–30 milliárd dollár költségű – program fő célja, hogy tesztelje azt az új generációs űrhajótípust, amelyen a jövőben emberek utazhatnak a Marsra.

A XX. századi Hold-missziók az Apollo nevet kapták, a jelenlegi programot Artemiszről, az ógörög mitológia egyik istennőjéről nevezték el.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége