2024. március 29., péntek

Tizenkétezer munkavállaló hiányzik a horvát egészségügyből

A horvát egészségügyi dolgozók szakszervezete pénteken súlyos nővér- és technikushiányra figyelmeztetett, és arra kérte a kormányt, hogy nyilvánítsa hiányszakmává az említett két foglalkozást – közölte a helyi sajtó.

Anica Prašnjak, a szakszervezet vezetője rendkívüli sajtótájékoztatóján elmondta: a rossz munkakörülmények és az alacsony fizetések miatt az egészségügyi dolgozók inkább külföldön vállalnak munkát. Szavai szerint 12 ezer nővér és technikus hiányzik az egészségügyi rendszerből, ami a turisztikai szezonban komoly fennakadásokat okozhat.

A szakmai szervezet nevében azt kérte a kormánytól, hogy növelje meg az egészségügyi szakképzésbe felvehető tanulók létszámát, biztosítson ösztöndíjakat, valamint jobb munka- és lakhatási körülményeket a szakápolók számára.

Mint mondta, a szakszervezet iskoláztatja a nővéreket, akik ezt követően “elegánsan” Németországba távoznak. “Ez komolytalan és felelőtlen, úgy vélem, ez az utolsó segélykiáltás a részünkről” – fogalmazott, majd hozzátette: amennyiben a kormány továbbra sem tesz semmit annak érdekében, hogy megállítsa ezt a tendenciát, a szakszervezetek teszik meg a szükséges lépéseket és akciókat szerveznek.

Kiemelte, hogy az elmúlt néhány évben 1180 nővér távozott külföldre és további kétezer nyújtotta be kérelmét külföldi munkavállalásra. Utalt arra, hogy a 2016-os adatok szerint Horvátországban százezer lakosra 680 ápoló jutott, míg az európai átlag 1180.

Prašnjak úgy értékelte, hogy az egészségügyi szakápolók elérték teljesítőképességük határát és a jobb munkakörülmények miatt inkább külföldön vállalnak munkát. “Ez azonban úgy látszik, megfelel a kormánynak, hogy olcsó munkaerőt hozhasson be a helyükre” – hangoztatta.

A horvát egészségügyi ellátórendszer alulfinanszírozott és drasztikusan túlterhelt, a nővérek mellett egyre több orvos is elhagyja az országot – fűzte hozzá.