2024. április 19., péntek

Rock és elektronika

Ezt láthatjuk az EXIT nagyszínpadán

Tribe, vagyis Törzs – e jelszó mentén szerveződik július 4-től 7-ig az idei EXIT Fesztivál a péterváradi erődben, és néhány napig még mindig leszállított árú jegyhez juthat az érdeklődő a Balkán egyik legnépszerűbb könnyű- és elektronikus zenei eseményén. A látogatói fókuszt jól jelzi, hogy a weblapon a volt jugoszláv tagköztársaságok mellett Magyarország, Franciaország, Németország, Hollandia, Oroszország, valamint Törökország rendelkezik saját „gyorsfüllel”: ezekből az államokból toborozza törzsi státuszba a vendégeket leginkább az idei EXIT.

A szervezők (mint mindig), ismét rekordszámú előjegyzésről és jegyeladásról számolnak be, az első nagy nevek pedig már tavaly megjelentek az óriásplakátokon. A legnagyobb érdeklődésre természetesen a The Cure tarthat igényt, de az elektronikus ütemek szerelmesei idén is Mekkájuknak tekinthetik a fesztivált, hiszen az elsősorban az ő igényeiket kívánja kielégíteni. Lássuk, mi történik a fesztivál központi helyszínén, a nagyszínpadon.

A négynapos rendezvény első estéje vonzza a legtöbb látogatót a nagyszínpadhoz (egyszersmind ez a legdrágább nap is), hiszen ez az EXIT tradicionálisan „minden korosztálynak” fenntartott éjszakája. Emellett ez az este viseli az OPENS titulust is – a tartományi székhely Ifjúsági Főváros-címének egyik alapvető értéke ugyanis épp az EXIT fesztivál. A megnyitót a brit alternatív rock legendás zenekara, a The Cure fémjelzi, akik 1976-os megalakulásuk óta kultikus státuszt vívtak ki maguknak. Hogy új lemezzel 2008 óta nem rukkoltak elő, azt jósolja, hogy Újvidéken inkább slágerparádénak örülhetünk július 4-én, olyan nótákkal, mint a Kiss me kiss me kiss me vagy a Friday, I’m in love. Az est másik sztárja a belga DJ-csillag Felix De Laet, akit Lost Frequencies néven ismerhet a rádióhallgató és bulihoz szokott nagyközönség. Az igen fiatal lemezlovas elsősorban a 2014-es nyár egyik slágerével, az Are You With Me című dallal lopta be magát a toplistákra. Az éjszaka az orosz DJ-párossal, Filatovval és Karasszal folytatódik, de az erőd falait remegteti a Martin Garrix szárnyai alatt érkező Two Pauz is.

Július 5-én a legnagyobb húzónév kétségtelenül a Alex Pall és Drew Taggart párosából összeálló The Chainsmokers, amely leginkább a Coldplay zenekarral közösen elkövetett Something Just Like This című dalról ismerkszik meg. Ugyanakkor az élőzene kedvelői is megkapják a magukét: a Pantera énekese, Phil Anselmo 2013 óta létező formációját, a The Illegalst mutatja be a közönségnek, amely a Pantera slágereit és saját dalokat egyaránt játszik.

A Greta Van Fleet neve ne tévesszen meg senkit: egy darab Greta sincs a csapatban és nem is egy diva-éj vár arra, aki betéved a leginkább a Led Zeppelin csapásvonalán haladó ifjú michigani rock band koncertjére az EXIT harmadik napján. Az élőzene kedvelőinek nagy kedvence lehet a július 6-a: a skót indie folk fenegyereke, Tom Walker is tiszteletét teszi a nagyszínpadon (2017-es Leave the Light On című slágere lehet leginkább ismerős), de itt lesz a legendás Van Gogh együttes is.

A zárónapon ismét az elektronikáé a főszerep: a zárást a belga–görög duóra, Dimitri Vegasra és Like Mike-ra bízták, de itt lesznek olyan sztárok, mint az amerikai GRiZ, a brit IAMDDB (a rövidítés Diana DeBrito repper-énekesnőt takarja).

A fesztiválra korlátozott számban még kaphatók olcsóbb belépők: az első nap 3690 dináros áron látogatható, a többi napra pedig 2990 dinárért törhet be a bulizni áhítozó közönség.