2024. április 19., péntek

Karácsony Gergely nyerte az ellenzéki előválasztást

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd politikusa nyerte az ellenzék főpolgármester-jelölti előválasztását - jelentette be Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely a június 20-tól június 26-án délig tartó előválasztáson 33 ezer 355 szavazatot szerzett. Az előválasztáson a DK támogatásával függetlenként induló Kálmán Olga lett a második 25 ezer 093, míg a harmadik helyen Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum politikusa végzett, aki 9792 szavazatot kapott.
Az előválasztáson 68 ezer 240 fővárosi választó adott le érvényes szavazatot személyesen vagy online.

Karácsony Gergely az eredményhirdetésen (Fotó: MTI)

Karácsony Gergely az eredményhirdetésen (Fotó: MTI)

Karácsony Gergely azt mondta, hogy az előválasztásnak sok győztese van.
Győztese Magyarország, amely példát kapott arra, hogy ebből az országból nem sikerült elüldözni a demokrácia szellemét. Az ország hitet is kapott arra, hogy az ellenzéki pártok képesek együttműködni - közölte.
A főváros pedig óriási esélyt nyert arra, hogy októberben szavazatokra váltsa azt a "társadalmi többséget", amely a tavalyi országgyűlési és az idei EP-választáson megmutatta, hogy mást akar, mint a Fidesz - fogalmazott a politikus.
Nyertek a résztvevő pártok is, de elsősorban azok a budapestiek a nyertesek, akik változást akarnak a fővárosban - mondta.
Karácsony Gergely kijelentette: az ellenzéki oldalon véget ért a "rivalizálás korszaka", amikor a pártok "hatalmi játszadozásai meghatározzák a politikát, (.) amikor cikkcakkokat lehet írni a politikában". Leszögezte, hogy nem néznek hátra, csak előre, és közösen fogják megváltoztatni Budapestet.
A politikus azt is kijelentette, hogy innentől kezdve a budapestiek jelöltje.
Hangsúlyozta: a következő napokban be kell fejezni a tárgyalásokat a budapesti polgármester- és képviselőjelöltekről, és létre kell hozni azt a kampánycsapatot, amelyben minden pártnak ott van a helye, amely részt akar venni a küzdelemben. Kérdésre válaszolva azt felelte, reméli, hogy egy héten elül a végére tudnak járni a még nyitott kérdéseknek.     Újabb felvetésre közölte, mind Kálmán Olgának, mind Kerpel-Fronius Gábornak komoly szerepet szán kampányában.     Megkérdezték, hogy bízik-e még Gyurcsány Ferencben, a DK elnökében.
Karácsony Gergely azt mondta, egymásra vannak utalva, ezért meg kell bízniuk egymásban.
Kerpel-Fronius Gábor gratulált a győztesnek, és azt mondta, Karácsony Gergelynek nemcsak esélye van a győzelemre, de le is fogja győzni Tarklós Istvánt.  
Hozzátette, csütörtökön felkeresi az MSZP-Párbeszéd politikusát, hogy megkérdezze, hogyan tudja a legjobban támogatni a kampányát.
Az előválasztás során a résztvevők mindig megtudták őrizni az együttműködésnek azt a formáját, amely reményt ad arra, hogy a főpolgármester-választáson is együtt tudjanak működni - mondta a Momentum politikusa.
Kálmán Olga nem vett részt a sajtótájékoztatón.
A sajtótájékoztató után a pártok politikusai is értékelték a kialakult helyzetet. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a demokrácia ünnepének nevezte az előválasztást. Azt mondta, be kell fejezni az ellenzéki pártok közötti rivalizálást, mert változást kell elérni a fővárosban, és vissza kell adni a budapestiek szabadságát.
Emlékeztetett, hogy az ellenzék eddig közel száz településen egyezett meg a közös jelöltekről, ugyanis az a céljuk, hogy mindenütt csak egy kihívója legyen a fideszes indulónak.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke úgy fogalmazott, reméli, hogy az előválasztáson részt vevő pártok és a budapesti polgárok közös csapatként tudnak küzdeni azért, hogy ősszel "felszabadítsuk Budapestet a Fidesz fogságából".
Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője Kálmán Olga távolmaradását azzal magyarázta, hogy későn értesültek a sajtótájékoztatóról. Hozzátette: jelöltjük a délutánt a párt aktivistáival töltötte, és nem akart a "hivatalosnál eggyel vagy kettővel lazább" öltözékben megjelenni az eseményen.
Egy kérdésre felelve azt mondta, csak az utolsó pillanatban szóltak nekik a közös sajtótájékoztatóról, ő személy szerint csak 35 perccel az esemény előtt kapott értesítést.
Bejelentette, hogy Kálmán Olga csütörtökön önálló sajtótájékoztatón értékeli az előválasztást, illetve a nap folyamán hivatalosan is gratulál majd két versenytársának.
Gréczy Zsolt leszögezte, hogy elfogadják az előválasztás eredményét. A politikus, aki pártja nevében gratulált Karácsony Gergelynek, hangsúlyozta, "csatasorba állnak" a közös főpolgármester-jelölt mellett, és mindent elkövetnek Tarlós István legyőzéséért.
A frakciószóvivő egy kérdésre válaszolva kijelentette: nem indítanak önálló főpolgármester-jelöltet.