2024. március 29., péntek

Meggondolja magát az Interpol?

Újabb szavazás lesz Koszovóról

Ismét napirendre tűzi Koszovó felvételének kérdését az Interpol, a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezete, legalábbis erről számolt be ma Astrit Zemaj, a pristinai belügyminisztérium helyettes vezetője. Mint közölte, a szervezet még az idén esedékes chilei közgyűlésén újratárgyalja Koszovó tagsági kérelmét és szavazásra is bocsátja a kérdést. Az információk szerint az Interpol Végrehajtó Bizottsága hozott előző este olyan döntést, melynek értelmében megismétlik a szavazást és ismét állást foglalnak a pristinai rendőrség beadványa kapcsán.

Mint ismeretes, a szervezet tavaly novemberben megtartott 87. közgyűlésén a tervezett napirend szerint szavaztak Koszovó felvételéről, a szavazás folyamatának második, utolsó fordulójában 68 állam adta le voksát Koszovó felvétele mellett, 51-en ellene szavaztak, 16-an pedig tartózkodtak. A csatlakozás jóváhagyásához kétharmados többségre lett volna szükség. Már a voksolás első köre sem hozott sikert Koszovónak, abban ugyanis 78-an szavaztak igennel, 56-an nemmel, 22-en pedig tartózkodtak.

Pristina hevesen reagált a kudarcra, Szerbia Koszovó elleni lobbizását elítélte és hamarosan száz százalékos vámilletékkel sújtotta a Koszovóba érkező szerb árut. Az idén márciusban nyújtottak be a koszovói szervek újabb felvételi kérelmet.