2024. április 20., szombat

Korlátoznák a valóságshow-kat

Indokoltnak tartják, hogy bizonyos tartalmakat ne lehessen egész nap sugározni

Az Egyesület az alkotmányosság és a törvényesség védelméért képviselői Belgrádban az Elektronikus Médiát Szabályozó Tanács (REM) épülete előtti performansszal kezdték meg a valóságshow-k elleni aláírásgyűjtési akciójukat. A polgárokat arra kérték, hogy minél tömegesebben írják alá a kezdeményezést, annak érdekében, hogy hét nap alatt legalább 30 ezer aláírást sikerüljön összegyűjteni. Az egyesület polgári kezdeményezés formájában kívánja benyújtani a szerbiai képviselőháznak az elektronikus médiumokról szóló törvény módosítási javaslatát.

Savo Manojlović, az egyesület képviselőjének elmondása szerint azt szeretnék elérni, hogy a valóságshow-kat kizárólag este hat és tizenegy óra között sugározhassák a televíziócsatornák. A másik indítvány az, hogy minden médiaház kötelezően sugározzon kulturális tartalmakat gyermekek számára. Az aláírásokat több szerbiai városban gyűjtik, Belgrádban a polgárok este hat és kilenc óra között a Rajićeva bevásárlóközpontban írhatják alá a kezdeményezést. Manojlović értékelése szerint a REM pillanatnyilag nem a polgárokat, hanem a törvénysértőket védi. A törvénymódosítás egyértelművé tenné az ellenőrző testület számára, hogy miként járjon el – tette hozzá az egyesület képviselője.