2024. március 28., csütörtök

A magyarok 60 százaléka támogatná az orvosi kannabisz bevezetését

A magyarok több mint fele egyetért az orvosi célú marihuána legalizálásával a Závecz Research közvélemény-kutatása szerint - írja az Index.

A marihuánában körülbelül hatvanféle, a kannabinoid receptorokra ható vegyületet lehet kivonni, és ezek közül csak az egyik a THC, ami a mámorosság érzetét kelti. Az orvosi célokra használt CBD nem pszichoaktív vegyület, nem csoda, hogy egyre inkább használják a rák gyógyításában, az epilepszia, a Parkinson-kór és más idegrendszeri betegségek kezelésében.

A Závecz kutatása szerint a megkérdezettek 61 százaléka egyetért az orvosi célú kannabisz legalizálásával, 17 százalékuk ellenzi a bevezetését és 22 százalék nem tud véleményt nyilvánítani a kérdésben.

Életkorra lebontva azt látni, hogy a kannabisz gyógyszerként való bevezetését leginkább a 60 év felettiek és a fiatalok támogatják 63, illetve 62 százalékban. politikai szinten pedig az derült ki, hogy még a Fidesz-szvazoknak is csak 21 százaléka ellenzi az orvosi kannabisz legalizálását.

Mint korábban írtunk róla, egyre több országban dekrimilaizálják a kannabiszt, és engedélyezik orvosi célú használatát. Az Európai Parlament tavalyi állásfoglalásában kiemelte, álláspontjuk szerint ösztönözni kell a kannabisz orvosi felhasználását az Unió teljes területén.

Nagy-Britanniában 2018-ban legalizálták a marihuána orvosi célú felhasználását, Luxemburg, Litvánia és Portugália pedig már korábben megtette ugyanezt. Dániában négyéves tesztfázis zajlik.