2024. április 20., szombat

Rekkenő hőség vár a franciákra és a németekre

Intenzív rekordmelegre számítanak a héten egész Franciaországban. A kánikula már tegnap megkezdődött. A hőmérő higanyszála napközben néhol 40 fok fölé emelkedhet, éjjel „csak” 25 fok körüli hőmérsékletekre kell számítani. Németország is rendkívül erős és tartós hőhullámra, illetve új melegrekordra készül.

Franciaország egész területén folyamatosan kánikulára kell számítani ezen a héten. A hőmérő higanyszála az ország legnagyobb részén napközben 35 és 40 fok közé emelkedik, ám az előrejelzések szerint helyenként ennél is melegebb lesz.

A párizsi prefektúra már kiadott egy figyelmeztetést, amely szerint évtizedek óta példátlan forróság lesz a fővárosban, ahol emiatt a melegrekordok is megdőlhetnek. Ilyen korai kánikulára 1947 óta nem volt példa Párizsban, de a pokoli hőség akkor nem is tartott egy hétig.

A Météo-France szerint legalább hat forró napra kell számítaniuk a franciáknak. A lyoni agglomerációban nagyon erős hőség lehet egészen a hét végéig. Legtovább az ország keleti részén tart ki a kánikula, míg Bretagne-ban marad a viszonylag friss levegő, ott azonban  jelentős viharokra is számítani lehet – közölte az országos meteorológiai szolgálat.

A legmagasabb hőmérséklet már vasárnap országszerte meghaladta a 30 fokot. A fővárosban vasárnaptól a legmagasabb szintű hőségriasztást rendelték el a hatóságok, ami rendkívüli intézkedések bevezetésével jár.
A legmelegebb napokra a hét közepén, szerdán és csütörtökön lehet számítani. Az előrejelzések szerint Párizsban egészen vasárnapig 39, Lyonban pedig 40 Celsius-fok várható. 

Az Észak-Afrika és Spanyolország felől érkező hőhullám egyik fő jellemzője, hogy a hőmérséklet éjszaka sem csökken 20 fok alá. Franciaország esetében ezúttal ez azt jelenti, hogy az ország legnagyobb részén éjjel is 25 fok körüli hőmérsékletekre kell számítani.

Az ilyenkor szokásos teendőkről Párizsban már külön tájékoztatták az egészségügyi intézményeket, mindenekelőtt az idősekkel és a fogyatékosokkal foglalkozókat, valamint a kiskorúakat ellátó helyeket, a sportlétesítményeket és a vállalatokat. Ezenkívül növelték az utcákon élőket támogató szociális munkások számát, a sürgősségi szálláshelyeken pedig további helyeket nyitottak meg az arra rászorulók ellátására.

Franciaországban 2003-ban csaknem 15 ezer, többségében egyedül élő idős ember vesztette életét az augusztusi kánikulában. A tömeges haláleseteket megakadályozandó a francia rádiók és televíziók már napok óta folyamatosan értesítik a lakosságot a szükséges óvintézkedésekről. Egy ingyen hívható telefonszámon pedig szakemberek ajánlásait, tanácsait hallgathatják meg az érdeklődők. Helyi szinteken a megyei prefektúrák feladata a megfelelő tájékoztatás és ellátás biztosítása, ami akár nagyobb rendezvények lemondásával is járhat.

Agnès Buzyn egészségügyi miniszter jelezte, hogy a kórházak sürgősségi osztályain három hete tartó sztrájk ellenére is megoldják a kánikula okozta rosszullétek ellátását.

A francia meteorológiai szolgálat szerint a korai hőség összefüggésbe hozható az éghajlatváltozással. Az elmúlt években is júniusban és szeptemberben voltak a legmelegebb napok; korábban viszont július és augusztus közepe számított kánikulai időszaknak.

Rendkívül erős és tartós hőhullámra figyelmeztetett a német meteorológiai szolgálat (DWD) is. Tegnapi előrejelzése szerint akár a több mint 70 éves melegrekord is megdőlhet a napokban. A DWD az ország területének kétharmadára adott ki hőségriasztást, a napi középhőmérséklet az északi és északkeleti régiót kivéve legalább két napon keresztül mindenütt meghaladhatja a 32 Celsius-fokot.

Az Afrikából az ország fölé örvénylő száraz, meleg légtömegek révén napról napra nagyobb lesz a kánikula. Tegnap 33 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletet mértek. Ma 37 fokon tetőzhet a meleg Németországban, de a Rajna mentén akár 39 fok is lehet. Várhatóan a szerda lesz a hét legforróbb napja, amikor az ország nyugati részén akár 40 fok is lehet.
Így nagy valószínűséggel már a hét első felében megdől az 1947-ben felállított 38,2 Celsius-fokos júniusi melegrekord. A hőség tartós marad, a napi csúcshőmérséklet a hét végéig rendre jóval 30 fok felett lehet.