2024. március 28., csütörtök

Az ellenzék ünnepli Isztambul új főpolgármesterét

Elbukott a kormánypárti jelölt – Az államfő is gratulált a győztes Ekrem İmamoğlunak

A kemalista Ekrem İmamoğlunak a megismételt isztambuli főpolgármester-választáson elért nagyarányú győzelmét ünnepelte még tegnap is az ellenzék és sajtója. A kormánypárti lapok sokkal visszafogottabbak, ám az ellenzéki győztesnek azt a mondatát mindenképp kiemelték, hogy a hatékony városvezetés érdekében kész együttműködni Recep Tayyip Erdoğan államfővel és kormányával.

Isztambulban vasárnap megismételt főpolgármester-választást tartottak, amelyen Ekrem İmamoğlu ellenzéki jelölt győzött. A szavazatok bő 54 százalékát szerezte meg, jócskán megelőzve így a hatalmon lévő, iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) színeiben indult Binali Yıldırım exkormányfőt. Márciusban – a helyhatósági választáson – İmamoğlu még csak hajszállal (0,16 százalékkal) kapott több voksot, mint kormánypárti vetélytársa, ám azt a szavazást érvénytelenítették, és a megbízólevelét is visszavették. Ezért kellett vasárnap megismételni a választást Isztambulban, amely a hatalom erős ellenzéki központjának számít.

A legolvasottabb török ellenzéki napilap, a kemalista Köztársasági Néppárthoz (CHP) közeli Sözcü címoldalán tegnap történelmi különbségnek nevezte İmamoğlu előnyét, amely a nem hivatalos végeredmény szerint mintegy 806 ezer szavazatnyi. Rahmi Turan, a Sözcü tárcaírója lenyűgözőnek minősítette a győzelmet. Szerinte az eredmény a nép lelkiismeretét tükrözi. Az ellenzéki voksok ilyen mértékű növekedése pedig „a nép igazságtalanságra adott válasza”, „a gőgös politikusoknak lekevert pofon”.

Deniz Zeyrek, a Sözcü másik publicistája szerint a nép a megfelelő személynek adta a főpolgármesteri címet, egyúttal országos üzenetet küldött a kormányoldalnak. 

A Cumhuriyet is a nép győzelmének nevezte az eredményt. A napilap arra hívta fel a figyelmet, hogy İmamoğlu a hagyományosan kormánypárti kerületekben, így Fatihban és Eyüpsultanban is, a 39 kerületből pedig összesen 28-ban nyert. Ez a török politikai életben egy új korszak kezdetét jelzi – írja a kormánykritikus lap. Megjegyzi ugyanakkor: az eredmény vita tárgyává teszi Törökországban a 2018 júliusában bevezetett végrehajtó elnöki rendszert, amely a korábbi parlamentáris berendezkedés helyébe lépett.

A kormánypárti lapok visszafogott hangnemben számoltak be a választás kimeneteléről. Az Akşam ráadásul inkább egy külpolitikai kérdésre igyekezett irányítani a figyelmet.

A többi kormányközeli újsághoz hasonlóan a Türkiye is kiemelte İmamoğlu – vasárnap este elhangzott – mondatát, amely szerint a működőképes városvezetés érdekében kész együttműködni Recep Tayyip Erdoğan államfővel és a kormánnyal. A hatalommal rokonszenvező lapok felidézték, hogy Erdoğan szerint a nép akarata nyilvánult meg, és az elnök is gratulált a szavazás ellenzéki győztesének.

Előzőleg Yıldırım is gratulált vetélytársának, elismerve vereségét, sok sikert kívánva a győztesnek a főpolgármesteri munkájához. Kiemelte: a voksolás rámutatott, hogy a demokrácia kifogástalanul működik Törökországban.

Az eredmény annak bizonyítéka, hogy az Erdoğan vezette AKP 15 év után először veszítette el a legnépesebb török város vezetését. A hazai és a nemzetközi közvélemény éppen ezért tulajdonított nagy jelentőséget a voksolásnak.

İmamoğlu az elmúlt hónapokban az ismeretlenségből vált a változás jelképévé. Korábban a CHP színeiben Isztambul Beylikdüzü városrészének polgármestereként dolgozott. Vasárnap esti győzelmi beszédében hangsúlyozta: munkájával új fejezet kezdődik a metropolisz életében. A szavazás hozzájárult az ország demokratizálódásához – húzta alá, hozzátéve: a 16 millió isztambuli megerősítette a demokráciába vetett hitét és az igazságba vetett bizalmát.

A megismételt isztambuli főpolgármester-választás rendben, komolyabb incidens nélkül zajlott le. Az Európa Tanács megfigyelői tegnap kedvezően értékelték a voksolás lebonyolítását.

*******

Tegnap Isztambulban megkezdődött annak a 16 embernek a pere, akiket a helyi Gezi parkban 2013-ban szervezett kormányellenes tüntetések finanszírozásával és koordinálásával vádolnak. A hatóságok a demonstráció-sorozatot lázadási kísérletnek minősítik, a jelenlegi vádlottakról pedig azt feltételezik, hogy megkísérelték megdönteni a kormányt, amiért az ügyészség súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetések kiszabását javasolja. A tüntetők 2013-ban követelték Recep Tayyip Erdoğan akkori miniszterelnök távozását. A megmozdulásokat a rendőrség szétverte. (Forrás: MTI)