NEW YORK-I KÉPESLAP (3.)

Könnyű léptek nyomában

Komáromi Ákos

2019. június 25., 16:38

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

New York. Egyre magasabbra (Komáromi Ákos felvétele)

New York. Egyre magasabbra (Komáromi Ákos felvétele)

Akkor pillantom meg, amikor már kezdek lemondani róla, hogy létezik egyáltalán. Ott ül az Ötödik sugárút és a 49. út sarkán, a Michael Kors cipőosztályán, és olyan puhán csúsztatja lábfejét az egyik, majd sokadik szandálba, mint ahogyan a tökéletes szamurájkard pihen meg a hüvelyében. Arcán az a visszafogott, kéjes mosoly, mely a hátán fekvő Tigrisem (jó, öreg westi) pofázmányára is kiül, amikor hosszabb távollét után, kitartóan vakargatom a hasát. Kiszámíthatatlanak tartom a hölgy reakcióját, ezért nem próbálom ki, hogy működik-e nála is ugyanez, Carrie Bradshaw 2-nél („A vásárlás az én kardió edzésem.”), de az igazság kedvéért, teljesen nyilvánvaló, hogy neki most semmi másra nincs szüksége a cipőkön és a bankkártyáján kívül. Jó, hát nem Manolo, de MK. Ő mindössze azt üzeni a testbeszédével, hogy lábak vannak nálam, és nem félek használni, de nem ízetlenkedik, ahogy mi hegyesiek mondanánk. Vásárlás van, és boldogság, miközben – átmenetileg – megszűnik a külvilág. És mi is intézzük a dolgunkat, megfürdőzünk a végsőkig hozzáértő eladók hivatásos mosolyában, kedvességében. Úgy adják elő magukat, hogy ez az egész teátrális körítés, egy cseppet sem legyen zavaró. Megyünk a levegőre.

Olyan puhán csúsztatja lábfejét az egyik, majd sokadik szandálba, mint ahogyan a tökéletes szamurájkard pihen meg a hüvelyében (Komáromi Ákos felvétele)

Olyan puhán csúsztatja lábfejét az egyik, majd sokadik szandálba, mint ahogyan a tökéletes szamurájkard pihen meg a hüvelyében (Komáromi Ákos felvétele)

INFRASTRUKTURÁLIS KONTAMINÁCIÓ

Napsütötte szombat délután, és két téma is motoszkál bennem, mielőtt konkrétan elaludnék a Bryant Park dús füvén. Az egyik a kedvesség. Ez az érdekből vagy kedvtelésből vagy véletlenül, de mindenképpen kedves emberek városa. Ahol senki sem lehet annyira feltűnő, hogy feltűnő legyen. A mi hotelunk indiai recepciósait és magát a gazdát kivéve, akik feltűnően nem kedvesek. A hatodik nap vége felé járunk, és én eddig egyetlen köszönést, és összesen két, a fogai között kipréselt visszaköszönést tudtam kicsikarni a turbánját reggeltől estig kevélyen körbehordó főnökből. Fel nem foghatom, hogy mi fáj neki ennyire. Valami nagy, mély és súlyos dolog lehet, még azt is el tudom képzelni, hogy nem Trianon. Addig a világ pusztulásra van ítélve – ilyesmit olvasok le rezzenéstelen arcáról –, amíg minden hotel a miénk nem lesz, már, mint az övék; vagy amíg minden ember nem hord rendes fejfedőt.

A másik felismerés szenderít álomba. Jártam már, sőt, akadt dolgom ennél nagyobb városban is. De ekkora kultúrsokk, pontosabban, dehogyis az, hanem (előre is elnézést kérek) – ilyen mértékű infrastrukturális kontamináció most ér másodszor életemben. Először pedig csaknem hatvan évvel ezelőtt, miközben a topolyai vasútállomásról elgyalogoltam a legdrágább emlékű Csabi bátyámékig. Útközben, egyebek között, három cukrászdát is láttam, és akkor arra gondoltam, hogy az emberiség teljesítménye elérte a felső határt.

A szenegáli esernyőárus (Komáromi Ákos felvétele)

A szenegáli esernyőárus (Komáromi Ákos felvétele)

ÉN, A SZENEGÁLI ÉS AZ ANGOL NŐ

Az utolsó reggelen, szürreálisan hűvös esőben zuhanyoznak a kedves, kicsi park gránittömbjei. Dramaturgiailag ez biztosan rendben van, ám valójában nincs mit siratnunk, a jövést, de a menést sem. Ilyesféle gondolatok között gyújtok rá még egyre, midőn a szálloda bejáratához, mozgó boltjával, megérkezik a szenegáli esernyőárus. Amikor a nagyobb bőröndnyi szakáruházat lefékezve megállapodik a fedett rész alatt, és egy pillanatra találkozik a tekintetünk, rögtön tudom, hogy rokon lelkek lehetünk. Még nem futottam össze olyan emberrel, aki hidegben több kabátot magára tud húzni egyszerre, mint én – neki, úgy látom, sikerült. Másrészt, mindketten a versenyszférában mozgunk, annak minden örömével és bánatával, de hát ilyen a biznisz, mit csináljon az ember. Harmadsorban, velem is előfordult, nem is egyszer már, hogy csak úgy, minden különösebb felhajtás nélkül, mellém szegődött a szerencse, és vele is pont ez történik ebben a pillanatban. Fülig ér a szája, amint a cudar eső áztatta 46. utca felé biccent, jelzem, hogy, látom, csak hajrá! Hozzak-e neki bentről egy jó meleg kávét – kérdezem, hisz van még idő a reptérre való indulásig –, kedvesen megköszöni, mutatja, hogy a mozgó áruház oldalán lógó, gyűrött nejlonzacskókban minden van, ami az élethez kell.

Ekkor történik, hogy mellettünk terem, és tüzet kér tőlem egy (minden kétséget kizáróan) angol nő, ujjatlan pólóban, és a rémülettől tágra nyitott szemű szenegáli arca két világító pingponglabdává változik. Egy ideig nem tudja levenni tekintetét a nő valószínűtlenül fehér, diszkréten szeplős, csupasz bőréről. Majd kétségbeesetten rám néz, aztán a borzalmas időjárást veszi szemügyre, mely inkább bedurvulni készül, mintsem csillapodna, végül, komolyan aggódva, ismét a gyakorlatilag félmeztelen nőre mered. Tudom, hogy mindketten egyre gondolunk: hej, de csudálatosan cifra, bolondos egy világban élünk, te Szent Habakuk; mindenki láthassa’, aki valóban kíváncsi rá.

(Vége)

Michael Kors (Komáromi Ákos felvétele)

Michael Kors (Komáromi Ákos felvétele)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége