2024. április 20., szombat

Múltidéző piknik az aracsi Pusztatemplomnál

A törökbecsei Aracs 95 Polgárok Társulása és a törökbecsei Idegenforgalmi Szervezet közös szervezésében szombaton harmadik alkalommal tartották meg a Pusztatemplomnál az aracsi pikniket. A rendezvény keretében többek között középkori harci bemutató, íjászverseny, ősi magyar viseletbe öltözött hagyományőrzők felvonulása és kirakodóvásár volt, jurtát is lehetett látogatni, a gyerekeknek pedig kézműves foglalkozásokat és népi játékokat tartottak.

Középkori harci bemutató Aracson (Lukács Attila felvétele)

Középkori harci bemutató Aracson (Lukács Attila felvétele)

A nagyjából száz hagyományőrző több történelmi harci eseményt is bemutatott, megjelenítették például a 907-es pozsonyi csatát és az 1551-es aracsi pünkösdi vásári fosztogatást is. A rendezvényen jelen voltak a Turán Alapítvány hagyományőrzői is, akik egy látványos XI. századi harc eseményeit idézték meg.

Az egyik legnépszerűbb program a szabadtéri főzőverseny volt, amelyen mintegy ötven csapat mérte össze ügyességét a szabadon választott, ősi tájjellegű ételek elkészítésében.

A kultikus magyar emlékhelyre a vajdaságiak mellett magyarországi és erdélyi vendégek is érkeztek, nekik Utcai Róbert csantavéri plébános celebrált szentmisét.