EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Sántikálok (ugyan miben?)

Pénzes Etelka

2019. június 22., 22:37

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.

– Fel vagyok háborodva. Megsérültem. Miért pont most? Miért pont nekem vannak mindig gondjaim? Miért történik ez? Erre mondják, hogy derült égből villámcsapás. Nem kell nekem most egy betegség, mikor így is elég bajom van.

– A felszínen úgy tűnhet, a betegségek akadályoznak bennünket a céljainkban, nehezítik a hétköznapjainkat, és korlátoznak bennünket. Sokszor csak ennyit látunk belőlük. Bár talán nincs a földön olyan ember, aki elsőre örülni tudna egy betegségnek, de ha több élettörténetbe belelátunk, jó néhány sorsot megismerünk, a leggyakrabban azt látjuk, hogy a betegségek értünk vannak. A testünk jelez, hogy valahol eltévedtünk, cserben hagytuk magunkat, vagy éppen túl sokáig utáltuk azt, akik vagyunk vagy voltunk. Jelzi azt is, hogy hiányzik valami. Önnek mi hiányzik? Melegség? Gondoskodás?

– Szeretet. Jólét. Törődés. Régóta már úgy élem az életemet, hogy túlságosan háttérbe szorultam. Leginkább  mindenki másról gondoskodom, magamat mellőzve. Mindenkinek eleget akarok tenni, meg akarok felelni. S mit kapok vissza? Azt, hogy sok mindent le kell nyeljek, és túl sok méltatlan bánásmódot tűrök el. Nem ezen az életúton szeretnék járni. Gondolja, hogy ennek köze lenne a sérüléshez?

– Általában hosszú hiányállapotnak vagy régóta fönnálló erős érzelmi feszültségnek a kifejeződései ezek az események. A lelki feszültség sokszor már nem talál más kiutat magának. Kapunk néhány figyelmeztetést, s amikor ezt nem vesszük figyelembe, akkor a sors erőteljesebben szól hozzánk egy nagyobb csapás, sérülés vagy betegség formájában.

– Ön szerint meg lehet gyógyulni, ha ilyesmi ér bennünket?

– A gyógyuláshoz igazán nagy erővel hozzájárulhatunk, ha hajlandók vagyunk meghallani, mit is akar üzenni ez a betegség. Nagyon gyakran az hiányzik, hogy jók legyünk magunkhoz. Változtatni kell életvitelünkön, fölfogásunkon és viselkedésünkön. Mire van szüksége a testünkön keresztül a lelkünknek, minek a hiányától szenved? Ha erre rájövünk, elkezdhetjük ezt a hiányt pótolni. Ha a kezével történt a baj, akkor valamit elvett, amit talán nem kellett volna, vagy valamit szétszór, amit meg kellene ragadnia. Esetleg keveset ad? Ha a szívvel van probléma, ott érzelmi fájdalmak gyülemlettek össze. A fülzúgás, nagyothallás azért van, mert nem akarjuk hallani azt, amit mondanak nekünk, esetleg a belső hangra sem hallgatunk. Ha a lábával van a probléma, akkor ön téves úton jár. Nem ez az az életút, melyen szeretne haladni. Önnek esetleg a lába sérült meg?

– Igen.

– Tehát ön most sántikál?

– Igen, igen, pont sántikálok.

– Megmondja nekem azt is, hogy miben sántikál? Ha nem velem, akkor saját magával tisztázza le, hogy milyen titkos lépésre készült, mielőtt megtörtént ez a sérülés? Szeretett volna tenni valamit, ami miatt esetleg lelkifurdalása volt? Amit akár ön nem helyeselt egészen, akár mások reakcióitól félt? Beszélt ön valakivel a problémájáról?

– Tudja, én olyan traumákat cipelek magammal, amelyek elfojtva maradnak, melyeket soha nem fogok földolgozni, beszélni sem akarok róluk.

– Ha ilyesmiről van szó, akkor azt úgy mondjuk, hogy egy darab elveszett a lelkünkből. Az elfojtott traumák sejtszinten égnek belénk, és okoznak károkat. Ugyanakkor nem önmagukban a traumák betegítenek, hanem az, ha azokat nem tudjuk kinek elmondani, nem tudjuk kivel megbeszélni, ha nem kapunk együttérzést, vigaszt, föloldozást. Minél tovább cipeljük magunkkal, annál rosszabb. Vannak bizonyos gyakorlatok, meditációk és technikák, amikkel enyhíteni tudunk ezen, melyek segítségével fel lehet oldozni az ilyen traumákat is. Nem az a legfontosabb, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy mihez kezdünk a dolgokkal, hogy reagálunk rá, mit tudunk kihozni belőle, ekkor megértjük, hogy miért történnek a dolgok, miért most, miért így s miért pont velünk. Azt a földolgozatlan traumát is megpróbálhatja továbbra is elfojtani, ápolhatja az önsajnálatot, az önsanyargatást, gyűlölheti a trauma kiváltóját, de akár megpróbálhat ön megszabadulni a tehertől, megpróbálhatja föloldozni azt, felelősséget vállalhat az élete további alakulásához. De arra nem felelt, hogy miben is sántikált most?

– Nos, megmondom. Ahogyan kisgyermekként rá voltam utalva szüleimre, úgy most a férjemre vagyok utalva. Sok a gyerek, a házimunka, nem jártam középiskolába, kis faluban élek, nem vagyok pénzkereső, s így eltűrtem a bánásmódot, amit a páromtól kaptam. Sokszor meg is vert. Nem láttam kiutat. Mostanában viszont a templomból hazafelé – ahova vasárnaponként eljárok – egy özvegyember társaságában jövök, akivel sokat beszélgettünk, aki, úgy érzem, megért, akibe titokban bele is szerettem. Meghívott engem a házába, hogy amikor megtehetem, találkozzunk titokban, s azután, ha Isten is úgy akarja, váljak el és költözzek hozzá. Még nem történt semmi, csak a kezünk ért össze, de éppen megígértem neki, hogy szerdán estefelé, amikor a tejért megyek, elmegyek majd hozzá, megtörténik végre a titkos szerelmi találka. Rémesen éreztem magamat, lelkifurdalásom volt, azon töprengtem, szabad-e ilyet csinálnom, mi lesz ebből, ha időnap előtt kitudódik, mit kapok a férjemtől, elhagynak-e a gyerekek, mit szól a falu, főleg a hívők? Senki sem törődik az én érzelmeimmel, nem tudják, mit élek meg nap mint nap, én csak egy kis boldogságra vágytam. Akkor is ezen őrlődtem, menjek vagy maradjak, amikor kedden a széken pipiskedve akasztottam fel a függönyt, s elvesztettem az egyensúlyt, és megsérült a lábam. Most gipszben van, egy mankót szerzett a férjem, s alapos fejmosást kaptam tőle, hogy még egy rohadt függönyt sem vagyok képes kicserélni.

– És lelkileg most hogy érzi magát?

– Úgy érzem, kaptam egy kis időt, hogy döntsek. Egyrészt föl vagyok mentve sok munkától, másrészt a titkos szerelmem is megérti, hogy most nem tudok menni, úgy érzem, lesz min agyaljak, ameddig a gyógyulás folyamata tart. Pillanatnyilag így jó, kár, hogy nem tart ez a gyógyulási folyamat sokáig.

– Nagyon kérem, ne gondolkodjon így, mert ez egy önpusztító folyamat! Ha azt szeretné bevonzani, hogy legyen önnek igazolása betegségen keresztül, hogy nem képes dolgozni sem és nem képes felelősséget sem vállalni vagy harcolni a szeretetért, akkor ezt is fogja bevonzani. Tehát jön még egy csapás, egy baleset, egy sérülés, ami meggátolja abban, hogy lépjen. Itt ragad, szeretetet és megbecsülést nem kap, esetleg némi sajnálatot, férjétől pedig kritikát, mint eddig is. Önnek kell letisztáznia, mit akar, melyik utat válassza, lépjen-e, ne lépjen, esetleg félrelépjen? Meg kell tanulnia szeretni és becsülni önmagát, nem pedig büntetni. Most ön saját magát büntette. Úgy érezte, nem szabad megtennie, rossz úton jár, s ez vonzotta be a balesetet. Ha szeretné, megnézem a horoszkópot vagy a kártyákat, esetleg a Ji csing javaslatát, hogy ön könnyebben hozza meg a döntést.

– Igen, ez nagyon jó lenne. Kérném egyben azokat a módszereket és gyakorlatokat is, amelyek segítenek földolgozni a gyerekkori traumát is. Küldje a testvérem címére mindezt, nehogy a férjem kezébe kerüljön. Igen, itt az ideje döntést hozni.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége