2024. március 28., csütörtök

Közös ének, tánc és sportolás

Gyerekzsivaj és kacagás töltötte be a héten a Népkertet és környékét, hiszen június 17-étől 21-éig első alkalommal tartották meg a mozgásfejlesztő élménytábort Zentán. Ottjártunkkor az óvodások és a kisiskolások éppen egy délelőtti átmozgató edzésen szaladgáltak, ugráltak fel s alá, a meleg ellenére is láthatóan jó kedvvel. A tábor létrejöttében nagy szerepet játszott a Zentai Atlétikai Klub, valamint a sportcsarnok és a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium épületének szabad használata is óriási segítség volt.

Sóti Csilla gyógypedagógus, a tábor egyik szervezője elmondta, rendkívül fontos, hogy a gyerekek már egészen fiatal korukban elkezdjenek sportolni.

– Teljesen mindegy, hogy mit és milyen mozgásformát végeznek, az a lényeg, hogy játékos legyen és megszeressék, hiszen később ez az életük részévé válik.

A táborban elsősorban mozgásfejlesztő gyakorlatokat végeztünk, ami mindent magába foglalt. Ezek során megtanuljuk az alapmozgásokat, később pedig bármilyen sportágnál hasznosak lehetnek – hangsúlyozta Sóti Csilla, aki elmondta, a mozgásfejlesztő élménytáborban reggel 8 órától tartottak foglalkozásokat. Először játékos feladatok kerültek terítékre, utána jöhetett egy kis átmozgatás, majd a tízórai és a szabad játékok ideje. A kiadós ebéd után csöndes pihenő következett, s attól függően, hogy mennyire fáradtak el az ifjú résztvevők, befejezésképpen kötött vagy szabad feladatokat kaptak. A tábor iránt hatalmas érdeklődés mutatkozott, a húsz főben meghatározott maximális létszám villámgyorsan betelt, jó hír azonban, hogy a jövőben újra benépesülhet a zentai stadion.

– Amit már most látunk, hogy a gyerekek tényleg nagyon jól érzik magukat, viszont több szabad pihenőt kell tartanunk, vagy le kell rövidítenünk a foglalkozásokat, mert délutánra nagyon elfáradunk a melegben. Tudjuk, hogy mik a hibák, szereztünk egy kis rutint, legközelebb pedig megpróbáljuk még jobban csinálni – vallott tapasztalatairól a szervező.

A jó hangulatról Herfert Nóra segítő-fejlesztő pedagógus gondoskodott, aki elárulta, hogy elsősorban próbaként tekintettek a mozgásfejlesztő élménytáborra, hiszen nem voltak benne biztosak, hogy ekkora érdeklődés övezi az eseményt.

– Mi szívvel-lélekkel csináljuk ezt, és bíztunk benne, hogy működni fog a dolog. A szülők bizalommal fordultak hozzánk, egyre többen ismerik fel a mozgás fontosságát, és a visszajelzések azt mutatják, hogy szükség van ezekre a táborokra. Szerencsére a médiában is hangoztatják a sport jótékony hatását, így rengetegen értesülnek erről – nyilatkozta Herfert Nóra, aki saját feladatköréről elárulta, hogy az élménypedagógia az a terület, amelyen a gyerekek egy kicsit szabadabbak lehettek, így ő elsősorban a jó hangulatért felelt.

– Énekeltünk, táncoltunk, fogócskáztunk, és különféle játékos elfoglaltságokon keresztül igyekeztünk mindig valami újat tanulni – tette hozzá.

Árulkodó információ lehet a tábor sikerességéről, hogy a szülők beszámolói szerint az örökmozgók otthon folyamatosan az élményeikről meséltek, a táborban pedig érkezésükkor és távozáskor is az ott kreált indulót énekelték.

Úgy tűnik, a Tisza-parti városban valóban egyre nagyobb az igény a sporttáborokra, hiszen alighogy véget ér az egyik, máris kezdődik a másik. Jövő héten, június 24-étől 28-áig a Tiszavirág Kajakklub szórakoztatja a 8 és 13 év közötti gyerekeket. Vartus Árpád és Méhészkei Kiss Nimród ébresztő tornával, úszással, kajakozással, focival és vízilabdával várja majd a fiatalokat.