A titeli születésű Mileva Marić Albert Einstein felesége volt 1903-tól 1919-ig. Hogyan küzdötte fel magát Mileva a tudósvilágba, milyen volt viszonya Einsteinnel, egyáltalán milyen volt életútja, megtudhatják folytatásos tárcánkból, melyet pénteki számainkban közlünk.
A XIX. század végén Mitrovicán nem volt múzeum, archeológusok sem tevékenykedtek itt. Az ásatásokat „vendégtudósok” végezték, Zágrábból érkeztek. A mitrovicai tanító és amatőr régész, Ignjat Jung (1860– 1915) hívta meg őket. Manđelos és Grgurevac falvakban két óriási lelőhelyen, francia apátságok romjaira bukkantak, az ásatások során a borpincék feltárása különösen lenyűgözte Jungot. Miloš Marić is részt vett ezekben a kutatásokban, magával vitte lányát, Milevát is, aki akkoriban a Mitrovicai reálgimnázium IV. osztályában jeleskedett tudásával.
– Milyen borokat ittak, melyik borokat szerették a bencésrendiek? – kérdezte Miloš a régésztől. – Azt a fajtát, amelyik mára már eltűnt erről a hegyről, a neve Furmint volt. – Jung úr, nem a borok miatt jöttem magához… próbálkozott Miloš, de Jung félbeszakította: – Pedig az miatt kellett volna jönnie, hiszen a Šuljamska Glavica dombon, a grgurevaci apátság közelében Probus római uralkodónak már akkoriban, a harmadik században is voltak saját szőlőskertjei… – És akkor a saját, berúgott légiósai itt valahol elkapták, és megölték azért, mert arra kényszerítette őket, hogy csatornákat ássanak – igyekezett elterelni a beszélgetés témáját Miloš. – Csatornaásásra kényszerítette őket, meg arra, hogy akvaduktot építsenek, amely Manđelost kötötte össze a római útvonal mentén Bononijával (Bánostorral) és Sirmiummal.
A rómaiak megcsapolták a Fruška gora lábánál lévő Vranjaš forrást, és ilyen módon, akvadukton keresztül ebből a forrásból biztosították Sirmium rendszeres vízellátását. – Nos, mi most éppen ez miatt az építmény miatt vagyunk itt – kapcsolódott be Mileva a beszélgetésbe, majd így folytatta: – Az akvadukt kőből épült, 14 km hosszú, a rajta húzódó, négyzet keresztmetszetű, 81 centiméter széles csatorna függőleges
falai 64 centiméter magasak.
Jung elismerően bólintott a Mileva által közölt számadatokra, megerősítette hitelességüket. – Az érdekel, hogy Sirmiumban hol a legstabilabb a rendszer, szeretném lemérni a mitrovicai állomáson keresztülhaladó, a Leget kikőtig húzódó ipari vasútvonal nyomvonalát annak érdekében, hogy a szennyvizek ne okozzanak gondot. Ön mit gondol, vajon használjuk a régi, római kikötőt, vagy inkább építsünk újat? Csupán egy sínpárról van szó, amelynek a tervezettnél 10 méterrel közelebb kellene húzódnia a Szávához. Ilyen módon meggyorsíthatjuk az átrakodást a vagonokról a hajókra, illetve fordítva. – Mitrovicán immár hat éve létezik vasútvonal, úgy látom, hogy hamarosan átt kell majd helyezni, ugyanis mocsaras terepen építették meg.
A MÁV mérnökei fércmunkát végeztek, a talajt nem készítették elő megfelelően az építkezéshez. A tehervagonok teherbíróképessége növekszik, egyre súlyosabbak, ezért a sínpár süllyed. Azt ajánlom, hogy egy sínpárt hagyjanak meg a kikötőben, a többi vasútvonalat pedig, az állomással együtt, helyezzék át stabil talajra – ajánlotta Jung. Tanácsát azonban téves emberhez intézte, hiszen Miloš Marić nem a Magyar Állami Vasutaknak dolgozott, hanem a szerémségi kataszteri hivatalt képviselte. – 1883. december 10-ének a vajdasági, de főképpen a szerémségi vasúttörténelemben hatalmas jelentősége van. Ezen a napon indult el az első vonat az újjonan kiépített, Újvidék–Zimony vasútvonalon, és az ehhez a vonalhoz tartozó, Inđija–Mitrovica elágazáson. Egyúttal ekkor indult el az első, olyan utasszállító vonat Újvidékről, amelyik először vitte át utasait a Dunán egy stabil, vashídon – emlékezett vissza Mileva a hat évvel azelőtti, jelentős és izgalmas napra. Akkor az iskola szervezésében, a rumai vasútállomáson a diákok közösen várták be az Inđija irányából érkező szerelvényt. – Ez volt az első olyan vonat, amely az ugyancsak akkoriban megépített, a Péterváradi vár alatt húzódó alagúton keresztül jutott be Szerémségbe, és keresztülpöfögött a čortanovci alagúton is.
