2024. március 29., péntek

Az eső sem moshatta el a szárnyalást

Évadzáró az Életjel – Csáth Géza Művészetbaráti Körben

Versmondás – szárnyalás címmel Horváth Emma rendezésében csütörtök este tartotta évadzáró műsorát a Csáth Géza Művészetbaráti Kör. A szakadó eső sem tántorította el a közönséget, akik élvezettel hallgatták a változatos hangulatú verseket, amelyeket Baráth Magdolna, Köteles Füleki Erzsébet, Kozma Palágyi Szilvia, Miklenovics Aranka, Lőrincz Zsuzsanna, Radakov Amina, Bencsik István, Miskolci Márton, Szkocsovszki Dávid és a Majsai Úti Általános Iskola szavaló triója, Karmen Kihut, Miskolci Márton és Szabó Dániel adott elő. Az ismert és kevésbé ismert versek mellett, a műsorban elhangzott Bencsik István néhány saját verse is a szerző előadásában.

A Majsai Úti Általános Iskola és Horváth Emma tanárnő hét éves együttműködéséről Kokotović Rita tanítónő elmondta:

– A vers, az ember ézelmeinek világítótornya, mely segítsége lehet egész életén át. Igen, de ezt hogyan értsem? szól a kérdés. Ezen a ponton van szükség olyan pedagógusra, mint Horváth Emma tanárnő, aki a kérdések kérdésének kérdését is megválaszolja, ha versről van szó, akár címben, akár rímben, akár a költő korára, vagy a vers születésének körülményire utalva egyszerűen, érthetően, a világ legtermészetesebb, magától érthetődő módján, mert mérhetetlen tudás és gazdag, gyönyörű, szabatos magyar nyelvünk ezt számára lehetővé teszi.

Az est kísérőrendezvényeként megnyílt Molnár Mirko grafikusműsész kiállítása.

Az estet moderálta és a kiállítást megnyitotta Basity Gréta. A virágkompoziciót Basity Erika készítette.