2024. április 19., péntek

Elrajtoltak a Vereckei-hágóról

Elstartoltak pénteken kora reggel a Vereckei-hágón álló honfoglalási emlékműtől az Egy vérből valók vagyunk mottójú, Budapestig tartó jótékonysági futás résztvevői, akik az 500 kilométeres táv megtételével a külhoni magyarokkal történő összefogás és a véradás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A futókat vezető Gui Angéla, karitatív futó nagykövet, az esemény főszervezője az indulás előtt az MTI-nek nyilatkozva elmondta: „A futással elsősorban arra akarjuk felhívni a figyelmet, hogy összetartozunk a határon túli magyarokkal, hogy segítenünk kell rajtuk, különösen az árvaházban, gyermekotthonban élőkön. Ennek jegyében gyűjtünk adományokat az Ungvárhoz közeli Rát község Szent Mihály Gyermekotthona számára, amelyben 25 gyermek nevelkedik.” Elmondta, hogy már hónapokkal korábban elkezdték a kommunikációs kampányt, ennek köszönhetően sikerült összegyűjteni elegendő pénzt egy kápolna megépítésére a gyermekotthon udvarán.

Gui Angéla, aki harmadszor szervezett jótékonysági futást Kárpátaljára, azt is közölte, hogy Ukrajna területét szombaton a Kisszelmenc–Nagyszelmenc szimbolikus határon átfutva hagyják majd el. Ezt követően a futók a felvidéki Nagykaposon a Herczegh Géza-emlékév keretében meghirdetett A mi büszkeségünk pályázat eredményhirdetésével kapcsolatos rendezvényre érkeznek.