2024. március 29., péntek

Jól jött az esőszünet

A szerb férfivízilabda-válogatott győzelemmel kezdte meg szereplését a Világliga belgrádi szuperdöntőjében, Dejan Savić együttese első mérkőzésén 12:8 arányban legyőzte Ausztráliát. Az eredmény ugyan nem ezt tükrözi, de a meccs eleinte korántsem volt ilyen sima. Az ausztrálok sokkal jobban kezdtek, a szerbek kissé „álmosan” mentek bele a meccsbe, ami 3:0-s, majd 5:3-s hátrányt eredményezett. Az égiek azonban kegyesek voltak a házigazdához, az első negyed végén a vihar miatt félbeszakadt a találkozó. A szakvezetők amellett agitáltak, hogy mindenképp fejezzék be a meccset még kedd este, mely közel egy órás kényszerszünet után folytatódott is. A pihenő alatt Savićnak sikerült rendet tenni a fejekben, s a továbbiakban már egy pillanatig sem volt kérdéses, ki a jobb: a védelem magára talált, támadásban Vico, Stefan Mitrović és Rašović is betalált, fordult a kocka. A harmadik negyed elején Mitrović kontrájának köszönhetően már háromgólos szerb vezetést mutatott az eredményjelző, az elkövetkező percekben Aleksić és Prlainović klasszis teljesíményének köszönhetően a házigazda gyakorlatilag bedarálta az ausztrálokat – utóbbit később a mérkőzés legértékesebb játékosának választották.

Az 1. fordulóban Kanadától elszenvedett meghökkentő vereség után a magyar válogatott a második körben sokkal koncentráltabban játszott Spanyolország ellen. Az első negyedben a spanyolok 3:2-vel bizonyultak jobbnak, a másodikban és a harmadikban pedig 3:3-as eredmény született. Az összecsapást a harmadik negyed után hatalmas vihar szakította félbe. Rövid szünetet követően 9:8-as spanyol vezetéssel folytatódott a meccs, Märcz Tamás együttese a hajrában ledolgozta egygólos hátrányát. A rendes játékidőben elért 11:11-es döntetlen után ötméteresek következtek. Kovács Gergő, Jansik Dávid, Bátori Bence és Erdélyi Balázs sem hibázott, Kardos Gergely pedig bravúrt bravúrra halmozott, így ötméteresekkel 15:12-re nyert a magyar válogatott, s két ponttal gazdagodott.