Idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Rakukerámia Nemzetközi Művészeti Műhely, melynek a zentai Alkotóház ad otthont egészen vasárnap délutánig. E néhány napos alkotótáborban olyan képzőművészek vesznek részt, akik gyakorlott keramikusok, így már meglévő kerámiamunkákkal érkeztek, melyet a rakutechnikával tovább kívánnak szépíteni. Mivel nem volt külön téma, ezért széles skálája mutatkozik meg annak, hogy az egyes alkotók miket hoztak további megmunkálásra, mind alakjukat, méretüket és természetesen a későbbi funkciójukat illetően is.
Lezárják a rakukemencét, és indulhat az égetés
Maga a raku a VII. századi japánoktól származó kerámiakészítési technika, ami elsősorban teaszertartásokhoz készült edényeket takart. Ha szó szerint kívánjuk lefordítani, akkor „ráérő idő élvezete” a jelentése, mellyel azt kívánták szimbolizálni, hogy a tér, idő, hő és anyag játékának következményeként egy olyan megismételhetetlen mintakincs születik, ami maximálisan egyedivé teszi az adott tárgyat, így a japán filozófia minden egyes rakualkotásban benne van. Itt nem érvényesül a kiszámíthatóság, a tömeggyártás monotonsága, hiszen soha nem lehet két egyforma tárgyat készíteni, csupán élvezni és megtapasztalni a pillanat adta szépséget, azt, amikor születik valami új.
– Ez egy redukciós égetés, ahol samott masszából készül a tárgy. Mi is a samott massza? Egy olyan anyag, amiben az agyagon kívül samott granulátum is van, vagyis őrölt, kiégetett agyag, ami már nem változik a kemencében, ellentétben a sima agyaggal, ami a hő hatására zsugorodik, megreped, stb. Ezt a fajta változást a samott megakadályozza, nem vetemedik, hamarabb szárad. Égetés után jön a rakuégetés, ahol azt tartják szépnek az alkotók, ha hagynak kezeletlen részt is, ahova maga a rakumáz nem ér, így izgalmasabb felületet kaphatnak végeredményként – mondta Mezei Erzsébet, a művészeti műhely szakmai vezetője és egyben szervezője is, aki hosszú évek óta szerelmese ennek a technikának, többek között emiatt a kiszámíthatatlan szépsége miatt is, amit nem tudunk megtervezni, tökéletesíteni, hanem csak átadni magunkat és megfigyelni, hogy a mi segítségünkkel a természet milyenné alakítja a kerámiánk mintavilágát.
Természetesen az égetéssel még nem ért véget a munka, hiszen ezután fűrészporba kerülnek a tárgyak, így egy redukciós folyamat útján, amikor nem kapnak oxigént a tárgyak, születik meg a minta, a szín, amely később vízbe is kerül, ezzel elérve végső mivoltát, rögzítve a folyamatot.
A munkálatokban tíz alkotó vesz részt, akik Horvátországból, Vajdaság különböző területéről érkeztek, de van vendég Rómából is. A produktív napok munkálataiban részt vesz többek között Anna Popov is Újvidékről, illetve Ivančica Cvitić Zágrábból, akik igen elismertek képzőművészeti berkekben.
A műhelymunkát az is színesíti, hogy az előző évek munkáiból állandó, kis kiállítást tekinthetnek meg az arra járó érdeklődők, és amennyiben beleszeretnek valamelyik alkotásba, meg is lehet vásárolni. A képzőművészek nagyon szépen dolgoznak, hangulatos a légkör, így mindenképpen érdemes ellátogatni a zentai Alkotóház felé.
