2024. április 18., csütörtök

Jövőre már a svájci modell szerint növelik a nyugdíjakat

Októberben ismét Szerbiába érkezik az IMF küldöttsége

Az év végéig új pénzügyi szabályokat hozunk, ezek a nyugdíjkifizetés svájci modelljét is tartalmazzák, ami bekerül a 2020. évi költségvetésbe – erősítette meg Siniša Mali pénzügyminiszter, miután mai sajtóértekezletén az újságírók a Pénzügyi Tanács elnökének, Pavle Petrovićnak a várható új fiskális előírásokkal kapcsolatos kijelentéséről kérdezték.

– Londonba való elutazásom előtt tárgyaltunk erről Petrovićtyal, és egyetértünk a Nemzetközi Valutaalap által is sugallt változtatásokat illetően. Ez azt jelenti, hogy a pénzügyi stabilitás megtartása végett megszigorítjuk a szabályokat, melyek a többi között a GDP-arányos közadósságra és a tervezhető költségvetési hiányra is vonatkoznak – mondta.

– Pillanatnyilag 0,5 százalékos hiányban gondolkodunk, ami teljesen elfogadható, és hosszú távon kihat a GDP-arányos közadósság csökkenésére is. Azt szeretnénk elérni, hogy a nyugdíjak sohase foglaljanak le a költségvetés 11 százalékánál nagyobb összeget, és az állami szektorban dolgozók fizetésére se kelljen 9,4-9,5 százaléknál többet fordítani. Ezek azok a szabályok, amelyekről most tanácskozunk – ismertette Mali, hozzátéve, hogy az új előírásokat még az idén elfogadják. Októberben ismét Szerbiába érkezik az IMF-küldöttség, addigra konkrét terveket kell készíteniük, beleértve a nyugdíjak svájci képlet alapján való kiigazítását is, amit már 2020-ban alkalmazni szándékoznak. Az utóbbi időben sokat emlegetett „svájci modell” a korábbi magyarázatok szerint azt jelenti, hogy Szerbiában 50 százalékban az infláció növekedésével, 50 százalékban pedig az átlagbér növekedésével hangolják össze a nyugdíjemelést.