2024. április 20., szombat

Veszélyben a gyalogosok

Egy Temerinre vonatkozó szakmai tanulmány mutatói

A temerini községi közbiztonsági tanács a napokban mutatta be azt a tanulmányt, amely a gyalogosok közlekedésének biztonságáról számol be a község településein. A tanulmányt a Közlekedésbiztonsági Központ készítette és Vedran Vukšić közlekedési mérnök, a központ szakmunkatársa mutatta be, szólva a jelenlegi állapotokról, egy nemrég készített felmérés eredményeiről, valamint a gyalogosok közlekedési biztonságának növelésére vonatkozó javaslatról.

A járdán sincsenek biztonságban a gyalogosok (Góbor Béla felvétele)

A járdán sincsenek biztonságban a gyalogosok (Góbor Béla felvétele)

Elmondta, hogy tulajdonképpen a nap valamelyik szakaszában mindannyian gyalogosok vagyunk és részt veszünk a közlekedésben. Amint a járdára tesszük a lábunkat, a legnagyobb számú és egyenrangú részesei vagyunk a többi résztvevővel (kerékpárosokkal, autósokkal) együtt a közlekedésnek. Ebből adódóan a legtöbb veszély a gyalogosokra leselkedik.

Szerbia területén a 2013. és 2017. közötti időszakban a közlekedési balesetekben elhunytak 25 százalékát a gyalogosok képezték, míg a sérültek aránya 15 százalék volt. A temerini község területén 2008-tól 2017-ig 110 gyalogosokat is érintő közlekedési baleset történt. Kilenc baleset halálos kimenetellel végződött, 89-ben testi sérülés történt, míg 12-ben csak anyagi kár keletkezett. A legkritikusabb hónapok a január és a szeptember, amikor a halálesetek is történtek. Augusztustól novemberig viszont a sérülések száma jelentős.

A vizsgált időszakban szombatonként történt a legtöbb baleset, erre a napra estek a halálos kimenetelűek is. Más napokon a balesetek megosztódtak, az anyagi kárral járó balesetek legtöbbje azonban szerdán és pénteken történt. A napszakot illetően a gyalogosok különösen veszélyben vannak 18 és 19 óra között. Az életkort figyelembe véve a 65 év felettieket éri leginkább baleset. Területi szempontból a legtöbb baleset az Újvidéki utca kereszteződéseiben történik, erre külön felhívták a figyelmet a tanulmány készítői.

A Közlekedésbiztonsági Központ az év elején kérdőíves felmérést is készített 608 résztvevővel. A megkérdezettek 65 százaléka naponta több mint négyszer kel át az utcán, többnyire a gyalogosátjárón kívül, mert nincs kijelölt átjáró, vagy, mert messze van. A választ adók 39,8 százaléka kijelentette, hogy ritkán kel át az útkereszteződésen, amikor a villanyrendőr piros jelzést mutat, 53 százalékuk pedig az úttesten halad, noha az utcában létezik gyalogjárda. Közlésük szerint azért, mert a járdák rossz állapotban vannak, vagy a szűk utcákban autók parkolnak a járdákon, illetve nincs járda az utca mindkét oldalán. A megkérdezettek zöme gyalogosként nem érzi magát biztonságban, az úton való átkeléskor a járművektől tartanak, másrészt a kerékpárosoktól, akik a gyalogjárdán hajtanak.