2024. március 28., csütörtök

Negyvenmillió dinár iskolákra

A tartományi kormány 6 oktatási intézmény felújítását támogatja

Hat vajdasági általános iskola kap összesen több mint 40 millió dinárt a tartományi költségvetésből felújítási munkálatokra, erről döntött mai ülésén a tartományi kormány.

Fotó: vojvodina.gov.rs

Fotó: vojvodina.gov.rs

Megjavítják a šidi Vuk Karadžić iskola vašicai kihelyezett tagozatának épületét, villamos vezetékeket cserélnek az újvidéki Miloš Crnjanski iskolában, és kicserélik a tető egy részét a nagykikindai Žarko Zrenjanin iskola épületén. A kamenicai Jovan Jovanović Zmaj iskolában a mosdókat, illemhelyeket kell felújítani, az újvidéki József Attila iskolában a napközis diákoknak fenntartott tanterembe fektetnek be, a moholi Novak Radonić iskolában pedig a szilárd tüzelőanyaggal működő fűtőkazánt cserélik ki.

A tartományi kormány folytatja az értelmi sérülteket befogadó intézetek támogatását is, erre ezúttal 8,17 millió dinárt hagyott jóvá. Ebből az összegből Törökbecsén megjavítják a Sveti Vasilije Ostroški Čudotvorac Felnőttek Otthonát, Csúrogon az értelmi fogyatékosok otthona számára mosodai és konyhai felszerelést, valamint számítógépeket vásárolnak, a bácskossuthfalvai Otthon Értelmi Fogyatékosokat Gondozó Intézetben pedig felszerelést és bútort vásárolnak az új, munkaterápiára szolgáló épületrészbe, valamint felújítják a világító berendezéseket és a villámhárítót.